Ittasan ült a Quadra, életveszélyesen megsérült

Orosháza, ittas baleset, quad Fotó: Police.hu

Ki akarta próbálni egyik ismerőse quadját egy férfi Orosházán. A próbakör előtt alkoholt ivott, így menet közben elveszítette uralmát a jármű felett és elütötte az út szélén álló ismerősét, majd felborult a quaddal. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Orosházán, 2019. április 20-án, egy családi rendezvényen ki akarta próbálni ismerőse quadját egy 39 éves orosházi férfi.  Ittasan ült fel a négykerekű járműre, a tulajdonos kérdésére azonban azt mondta, hogy még nem ivott alkoholt. A ház előtt az utcán ment egy próbakört, de túl gyorsan hajtott. Amikor visszaért a rá váró társasághoz, nem tudott időben megállni és elütötte az út szélén álló házigazdát.

hirdetés

Az ütközés után a quad tovább sodródott, majd felborult és a jármű vezetője az úttestre esett. A mentők a quad tulajdonosát súlyos, vezetőjét pedig életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. A vizsgálat megállapította, hogy a baleset idején a férfi vérében 2,45 g/l. (ezrelék) volt az alkoholkoncentráció.

Az Orosházi Rendőrkapitányság súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellene. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban továbbította az ügyészségre.

Police.hu