Átlagosan harminc százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók bére 2021-re

novák katalin, csok Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Átlagosan harminc százalékkal nő minden bölcsődei szakdolgozó bére 2021-re – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin azt mondta, hogy az emelés két lépésben történik, amelynek során végzettségtől és munkatapasztalattól függően 2020-ra minimum bruttó 18 ezer, maximum bruttó 73 ezer, 2021-re pedig legalább bruttó 24 ezer, legfeljebb bruttó 161 ezer forinttal nő majd a bölcsődei dolgozók fizetése. Az emelés részeként a bölcsődei pótlékot kiterjesztik a bölcsődei dajkákra és a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelőkre és szaktanácsadókra is, valamint jelentősen megemelik annak összegét – tudatta.

hirdetés

Hozzátette: a bölcsődei dolgozók kérésére a bölcsődei pótlék a jövőben beszámít a jubileumi jutalom alapjául szolgáló illetmény összegébe. Az államtitkár tájékoztatása szerint továbbá a jelenlegi gyógypedagógiai pótlék helyett differenciált gyógypedagógiai pótlék jár majd azoknak a kisgyermeknevelőknek, akiknek a csoportjába sajátos nevelési igényű gyermek jár. A pótlék összege a jelenlegihez képest négyszeresére, de akár nyolcszorosára is emelkedhet, függően attól, hogy egy, vagy kettő, vagy három gyermeket nevel, gondoz a kisgyermeknevelő.
Kiemelte, hogy az anyagi elismerésnek köszönhetően a legtöbb fizetési kategóriában 2010-hez képest háromszorosára nő a bölcsődei dolgozók bére.

Novák Katalin emlékeztetett, hogy 2016-ban a bölcsődei felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelőkre is kiterjesztették a pedagógus-előmeneteli rendszert, 2017-ben pedig a középfokú végzettségűek esetében a speciális bölcsődei pótlék felváltotta a szociáliságazati-pótlékot.  A mostani béremelés célja, hogy javítsák a bölcsődei dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsültségét – mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány célja, hogy minden élethelyzetben segítse azokat, akik gyermekvállalás előtt állnak, vagy gyermeket nevelnek. Ennek részeként tíz év alatt mintegy kétszeresére, körülbelül 51 ezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, 2022-re pedig hetvenezerre növelik, annak érdekében, hogy minden kisgyermekes szülő számára helyben elérhetővé váljon bölcsődei ellátást – tette hozzá.