Mucsi Balázs: elindult a Kínával aláírt megállapodás kitöltése tartalommal

mucsi Fotó: Körös Hírcentrum

Kína és Magyarország kapcsolatáról egyre többet hallani. Mucsi Balázzsal, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatójával és Prohászka Bélával, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnökével arról beszélgettünk a Körös Hírcentrum stúdiójában, hogy a szakképzés területén milyen fejlemények várhatóak.

A magyar értékek bemutatása Kínában nagyjából öt évvel ezelőtt kezdődött. A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége felkérést kapott Magyarország Pekingi Nagykövetségétől és a Pekingi Magyar Kulturális Intézettől, hogy mutassa be a magyar hungarikumokatt – kezdte Prohászka Béla. 2019-ben egy rendezvénysorozattal ünnepelték meg a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulóját. A programsorozat része volt év végén a Magyar Adventi Bál is, ahol szintén a magyar gasztronómia legkiemelkedőbb elemeit ismerhették meg a vendégek.

hirdetés

A bál keretében kerülhetett sor a szakképzési együttműködési megállapodás aláírására. Ezúttal három területet, a turizmust, a gasztronómiát és az egészségügyet érinti a négy évre szóló megállapodás – árulta el Mucsi Balázs. A békéscsabai intézmény részéről a fő célkitűzések közé tartozik az oktatói és tanulói mobilitás ösztönzése. A BSZC diákjai és tanárai kiemelkedően sok programban vettek már részt Európa országaiban. Az ezen a területen elért sikerek vezethettek ahhoz, hogy a Békéscsabai Szakképzési Centrumra esett a választás az együttműködésben való részvételre. A centrum a technológia, azon belül a robotika területén tanulhat sokat a kínai partnertől, a másik fél pedig az oktatási módszereket sajátíthatja el. Például a magyar védőnői hálózat mondhatni világhírű, erről szívesen tanulnának.

A BSZC októberben mutatkozott be Kínában. Képzéseik, munkájuk színvonala olyannyira elnyerte a kínaiak tetszését, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter november eleji, pekingi látogatásakor már arról számolhatott be, hogy a BSZC és a kínai partnerintézmény, a pekingi Jinsong szakképző iskola közelgő megállapodása további elemmel erősíti a két ország közötti oktatási kapcsolatokat. Erről bővebben itt olvashatnak.

Mint azt Mucsi Balázs megosztotta, sok a hasonlóság a kínai és a magyar szakképzési rendszer között. A diákok hasonló korban kezdik el a középiskolát. A gyakorlati képzésben van talán jelentősebb különbség. Máshogy, máskor, más módszertannal történik.

Prohászka Béla elárulta, hogy minden téren hosszútávon gondolkodnak. Például már most tervezik, hogyan jelenik majd meg Magyarország a 2022-es téli olimpián Pekingben. Addig pedig a szokásos, már bevált tematika szerint rendezik meg a programokat. A BSZC-vel kötött megállapodási keretet tartalommal igyekeznek megtölteni 2020-ban. Egyelőre a kint megszerzett tudás átadásának lehetőségein dolgoznak, illetve próbálják megszervezni, átgondolni a mobilitási programok formáit.

A Mucsi Balázzsal és Prohászka Bélával készült interjút itt meghallgathatják: