Műszaki hiba és a szabálytalanság vezetett tömegszerencsétlenséghez

buszbaleset Fotó: Police.hu

Felborult egy autóbusz a Tótkomlós és Kaszaper közötti úton 2017 októberében. A balesetben 34-en sérültek meg, öt sérültnek maradandó fogyatékossága keletkezett. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte és az eljárás iratait átadta az ügyészségnek.

Felborult egy munkásokat szállító autóbusz 2017. október 6-án Békés megyében, a Tótkomlós és Kaszaper közötti úton. A jármű egy balra ívelő kanyar után először lement a jobboldali útpadkára. Onnan a sofőr visszakormányozta az útra, ezután a busz az úttest bal oldalán tért le az útról, több fának nekiütközött, majd az oldalára borult. A balesetben 20-an súlyos, 14-en könnyű sérülést szenvedtek, öt súlyos sérültnek maradandó fogyatékossága keletkezett. A nyomozás során kirendelt igazságügyi műszaki szakértők megállapították, hogy az autóbusz műszaki állapota nem felelt meg az előírásoknak. A járművet a baleset előtt egy hónappal vizsgáztatták le egy cég szegedi telephelyén. A szakértői vélemények szerint azonban azok a műszaki hibák, amelyek okozati összefüggésben vannak a balesettel, nem a vizsgáztatás után keletkeztek, hanem már a vizsga időpontjában is fennálltak, felismerhetőek voltak. A jármű a közúti közlekedésre alkalmatlan volt.

hirdetés

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a vizsgabiztost és a busz tulajdonosát, üzembentartóját foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség, az autóbusz vezetőjét pedig közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítja. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2020. február 26-án továbbította a Gyulai Járási Ügyészségre.

Police.hu