Pályázatok út- és járdafelújításra a Magyar falu programban

járdák, magyar falu, közlekedésfejlesztési Kiemelt kép illusztráció!

Újabb két pályázatot hirdettek meg a Magyar falu program keretében. Tízmilliárd forint értékben lehet pályázni út-, híd- és járdaépítésre, illetve -felújításra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gyopáros Alpár elmondta: a programban az ötezer lélekszám alatti települések önkormányzatai és önkormányzati társulásai pályázhatnak. Ismertetése szerint az önkormányzati tulajdonban lévő utak és hidak építésére, illetve felújítására elnyerhető legnagyobb támogatási összeg 30 millió forint, míg járdák építésére vagy felújítására maximum 5 millió forintot lehet igényelni.

hirdetés

Közölte: a támogatás bel- és külterületi utak felújítására, építésére egyaránt felhasználható, és a megszokottól eltérően nemcsak meglévő aszfaltburkolat felújítására lehet pályázni, hanem földutak aszfaltozására vagy murvás úttá alakítására is. Hozzátette: a pályázat arra is lehetőséget ad, hogy a települések támogatást igényeljenek az állami utak mentén fekvő, nem önkormányzati tulajdonban lévő járdák felújítására, illetve építésére.

A pályázatokat április 8-ától május 8-ig lehet majd beadni – ismertette Gyopáros Alpár, hozzátéve, hogy 50-60 napon belül döntenek a támogatásokról, és azt követően át is utalják a teljes összeget. Emlékeztetett: tavaly is volt hasonló pályázat, amelyen több mint 800 önkormányzat nyert támogatást utak, járdák felújítására, építésére.

Felhívta a figyelmet arra: a most bejelentett két új lehetőséggel már ötre emelkedett a Magyar falu programban idén meghirdetett pályázatok száma, hiszen februárban hirdették meg az alapegészségügyi ellátás fejlesztését célzó, 7 milliárd forintos programot, amelynek keretében a kistelepülések önkormányzati orvosi rendelők és orvosi szolgálati lakások építésére és felújítására, illetve orvosi eszközök beszerzésére pályázhatnak április végig – írja az MTI.