Márton Anita győzelemmel kezdte az idényt

márton Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség

Súlylökésben és diszkoszvetésben is Márton Anita győzött a dél-alföldi dobóversenyen, utóbbiban a nagyobb fölénnyel. A Szegedi VSE kezdeményezésére négy dél-alföldi város sportvezetői és sportolói létrehoztak egy dobó versenysorozatot, melynek Szeged, Szentes, Békéscsaba és Kecskemét ad otthont.

Az első állomáson a csongrádi megyeszékhelyen szombat délelőtt 10 órakor kezdtek a legfiatalabb atléták részvételével. Tehát a gyermek I. és gyermek II. korcsoportokkal. A kicsik nagy lelkesedéssel és harci kedvvel kezdték meg az idei szabadtéri versenyidényt. Több olyan eredmény született, amely a „Ceglédi országos ranglistán” országos csúcsnál is jobb teljesítmény.

hirdetés

Az ifjúsági fiúk súlylökésében a 17 éves Horváth Márk, a Győri AC versenyzője nemzetközi mércével is értékes 19.75 méteres egyéni csúcsot dobott az ötkilós szerrel. Csak érzékeltetésül, hogy sikerüljön úgymond kontextusba helyezni ezt a produkciót: az idei fedettpályás idényt 17.69 méterrel zárta ugyanilyen súlyú golyóval.

A serdülők között a fiúk diszkoszvetése hozta talán a legizgalmasabb és legmagasabb szintű versenyt. Három fiatal is 50 méter feletti eredményt ért el. Első helyen Szauer Pál tanítványa, az ócsai Takács Zsombor végzett 58.25-tel, második a 14 éves szegedi Dobó Zsombor lett korosztályában kitűnőnek számító 55.79-cel. A békéscsabai Priskin István, a téli dobóbajnokság győztese ezúttal bronzéremmel gazdagodott 50.94-gyel. Maradva ennél a szernél az ifjúsági lányok között a tavaly 44.95-ig jutó veszprémi Kövér Fanni diadalmaskodott 48 méter feletti teljesítménnyel (48.13). A junior korú férfiaknál klubtársa, Strigencz Zalán diadalmaskodott két és fél méteres egyéni csúcsot elérve 54.30-cal.

Férfi junior súlylökésben a kecskeméti Fekete István nyert hatkilós szerrel 17.84-gyel. Míg a felnőtteknél a szentesi Fischer Márk szerzett aranyat 16.43-mal. Női súlylökésben a magyar atlétika első felnőtt világbajnoka, az országos csúcs tartója, Márton Anita esélyeshez méltóan, de az elvárttól elmaradva lett aranyérmes 17.40-nel. Ugyanebben a számban a feltörekvő fiatal, Veiland Violetta beállította 16.55-ös egyéni csúcsát és nagyon stabil versenyzést mutatott. Visszatérve Márton Anitára, a nap egyik legutolsó versenyszámát, a diszkoszvetést is megnyerte a Békéscsabai AC kiválósága. Méghozzá majdnem kilencméteres előnnyel, 57.16 méteres ranglistavezető eredménnyel. Ez egyébként 16 centivel jobb, mint az idénre kiírt, majd törölt párizsi felnőtt Európa-bajnokság indulási szintje.

És nemcsak ő, hanem az időjárás is igencsak kitett magáért. A verseny egész idején szikrázó napsütésben és 30 fok körüli hőmérsékletben dobhattak az atléták. Anita edzője, id. Eperjesi László is elégedett volt: „Szerintem a szervezés jól sikerült, mindennemű fennakadás nélkül tudtuk levezényelni a kitűnő hangulatú versenyt, az egészségügyi előírásokat is betartva.” – tájékoztatott a Magyar Atlétikai Szövetség.

hirdetés