Vadmalacot és őzgidákat mentettek a NAV-osok

NAV Fotó: NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai könyvelési anyagot kerestek egy békési férfinél. De egy rossz körülmények között tartott kecskére és az általa nevelt őzgidákra, vad- és házi malacokra bukkantak.

A pénzügyi nyomozók egy mezőgazdasági munkásokat kölcsönző vállalkozót látogattak meg, akinek az adóbevallásai nem voltak rendben, és a gyanú szerint több millió forint adót sem fizetett be. A Békés megyei házban végül azonban nemcsak a feketefoglalkoztatást bizonyító papírokat találták. Hanem több, engedély nélkül tartott állatra is bukkantak a pénzügyi nyomozók. A kert végében lévő ólnál három őzgidát és egy kis vadmalacot találtak. Az állatokat egy igen rossz körülmények között tartott kecske „fogadta örökbe”.

hirdetés

A kecske rövid kötélre volt kikötve, víz sem volt előtte. A rossz bőrben lévő állat látta el az anyai teendőket a vadak mellett, táplálta az őzeket és a vadmalacot is. Mivel az állatok tartásával kapcsolatosan bűncselekmény gyanúja merült fel, a NAV munkatársai azonnal értesítették a rendőrséget. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei megtették a szükséges intézkedéseket és a rendőrkapitányság az ügyben lopás, illetve más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást indított.

A NAV munkatársai természetesen a bizonyítékokat lefoglalták, a költségvetési csalás miatti nyomozás folytatódik – tájékoztatott Barnáné Horváth Melinda őrnagy, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága sajtóreferense.