Megöléssel fenyegetőzött egy férfi Gyulán, letartoztatták
Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja…
Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja…
Korábban az egész országot érintő kánikula miatt a hatóságok Magyarország teljes területén…
Szombathelyen, az ELTE Dr. Gál László Egyetemi Sportcsarnokában rendezték meg a Magyar Kick –…
Kigyulladt egy személyautó motortere vasárnap délben Pusztaföldvár és Kaszaper között, a 4428-as…
Társtettesként, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Szeghalmi…
Új vezetéssel kezdte meg a tanévet a Gyulai Szakképzési Centrum. Az első feladatokról, beiskolázásról,…
Félmaratoni országos bajnokságra került sor vasárnap délelőtt a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton…
A Gyulai úton hajtott bele egy autó egy motorkerékpárba. Személykocsi hajtott bele egy motorkerékpárba…
Tiltott szereket árult és lebukott egy testvérpár Békésben. Több mint három kiló anyag volt…
Kigyulladt a napraforgó tarló tegnap (vasárnap) délelőtt Gádoros és Nagyszénás között, egy…