A BRSE Csehországban játszik holnap

brse Fotó: BRSE / Facebook

Kedd reggel ismét útnak indul a BRSE felnőtt csapata, hiszen szerdán 17 órától Csehországban vívják első mérkőzésüket a MEVZA Cup 2018/19-es kiírásában.

Ellenfelük a tavalyi békéscsabai MEVZA Final Four ezüstérmes csapata, az VK UP Olomouc lesz. Riválisuk remekül használta ki a legnagyobb cseh klub, a korábban állandó Bajnokok Ligája szereplő Prostejov financiális megingását. Szépen megerősítette keretét, gyakorlatilag minden posztra két azonos képességű játékosa van Jiri Teply mesternek.

hirdetés

Julie Kovárová személyében klasszis liberó érkezett, a távozó horvát válogatott René Sain helyére. Center poszton pedig Trnková Veronika jelentős erősítés, hiszen a 22 éves játékos, fiatal kora ellenére tapasztalt a nemzetközi porondon, karrierje alatt többször játszott a BL csoportkörében. Az igazolások ellenére az Olomouc némi meglepetésre vereséggel kezdte a MEVZA Cup sorozatot. Hosszú játszmákban, szoros csatában maradtak alul 3-1-re Mariborban.

A felek már találkoztak idén, a prágai felkészülési tornán 3:1 arányban győzött a cseh alakulat egy nívós mérkőzésen, de ott még egyik szakvezető sem fedte fel a teljes taktikai repertoárt.

A BRSE csapatában Sebestyén Flóra sérült, miként Bodovics Hanna és Ksenija Ivanovic játéka is közvetlenül a találkozó előtt dől majd el. Az összecsapással kapcsolatban Kormos Mihály szakmai igazgató, illetve Tálas Zsuzsanna, a BRSE csapatkapitánya nyilatkozott.

Kormos Mihály: Levontuk a szombati Újpest elleni találkozó tanulságait, s immár teljes mellszélességgel az Olomouc elleni mérkőzésre készülünk. A szezon előtt is tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de mi vállaltuk a 4 sorozatban való szereplést, ami rengeteg utazással és jelentős megterheléssel és olykor vereségekkel is jár. Augusztustól kezdve komoly munkát végzett a csapat, hiszem és tudom, hogy ennek ki kell jönnie.

Tálas Zsuzsanna: egy profi csapat legfőbb ismérve, hogy fel tud állni egy-egy kudarc után. Alaposan kielemeztük az elkövetett hibákat, tudjuk, hogy mi vezetett a szombati vereséghez. Címvédőként határozott szándékunk, hogy mind a bajnokságban, mind pedig a MEVZA Kupában megvédjük elsőségünket, ezért dolgozunk nap, mint nap. Az út elején járunk, akad még csiszolni való a játékunkon és vannak hiányzóink is, de ez nem lehet kifogás. Együtt és egymásért, szerdán győzelemre törünk Olomoucban!

Az összecsapást a szlovák Igor Schimpl, Miroslav Jurácek kettős vezeti majd.

Forrás: BRSE

hirdetés

Szóljon hozzá!

24 − 14 =