Massa folyamatosan tanulja a Formula E-t

massa

Az egykori F1-es versenyző, Felipe Massa elmondása szerint napról napra tanul a Formula E-ben, felkészülése során.

A brazil versenyző a 2018/19-es szezonban debütál majd az elektromos bajnokságban a Venturi csapatnál. Most már a Gen2 autóval tesztel és készül a decemberi szezonnyitóra.

hirdetés

“Tanulok, javulok, próbálom megérteni.” – mondta Massa az Autosportnak. “Nagy kihívás vezetni ezt az autót, sok különféle dolgot kell megtanulni. Ez egy teljesen másmilyen autó. Nincs leszorítóerő, utcaiak a gumik, más az erőforrás csak az elektromos akkumulátorral.”

“Szóval teljesen máshogy kell vezetni, máshogy kell fékezni, mint amihez az eddigi karrierem során hozzászoktam. Nagy kihívás ezt megtanulni, de azt mondhatom, hogy az első tesztnapomtól mostanáig sokat javultam és sokat tanultam arról, hogyan kell vezetni az autót. Gondolok itt a kvalifikációra, de a versenyre is, ami teljesen más, szóval ez most a tanulásról szól nekem. Nehéz ez, mikor nincs pontos összehasonlítási alapod más csapatokhoz, hogy tudd, hol is tartasz. Egyszerűen csak napról napra tanulok.”

Massa csapattársa Edoardo Mortara lesz, aki már nem lesz újonc a Formula E-ben.

“Mindig jó kapcsolatban voltam a csapattársaimmal a karrierem során.” – mondta Massa. “Ez fontos a csapatnak és én így leszek Edoval is. Szerintem ha segítek neki és ő is segít nekem, akkor együtt tudunk fejlődni, és a csapat is növekedni tud.”

Forrás: Racingline.hu

Szóljon hozzá!

− 2 = 2