Hősök és Mártírok Emléknapja Békéscsabán

megemlékezés Fotó: Körös Hírcentrum

A megyeszékhelyen a II. világháborús emlékműnél tartottak megemlékezést és koszorúzást, így tisztelegve a háborús hősök előtt.

A résztvevők Kovács Zoltán honvéd alezredes és Harmati Imre rendőr alhadnagy, ’56-os mártírok emléktábláinál is lerótták tiszteletüket. Koszorút helyezett el, többek között Szarvas Péter polgármester és Nagy Ferenc alpolgármester is.

hirdetés

Az október 31-én tartott megemlékezésen dr. Ambrus Zoltán, nyugalmazott könyvtárigazgató szólalt fel elsőként. Beszédében elmondta: “Egy város ereje abban is megmutatkozik, hogy miképpen képes hagyományait megélni, továbbadni, miként tud elődeire emlékezni, azok sorsából bizonyosságot és erőt meríteni. Az újratelepülésének 300. évfordulóját ünneplő városnak, van mire emlékeznie, büszkének lennie, de csak akkor értjük meg az évszázadok küzdelmét, ha a sorsfordító dátumok üzenetét tudatosítjuk a fiatalabb nemzedékben és a később idetelepültekben”

Hozzátette: “A csabai ember megtanult küzdeni az életéért és a családjáért, hitéért és hazájáért. A jövő nagy kihívásaira felkészült, de nem hitte, hogy még lehet előtte olyan jövő, ami ennyi könnyet, szomorúságot és újrakezdést jelent, mint a XXI. század. Csabán, de az egész magyar közösségben kevés az olyan család, ahol az ősök között ne találnánk hőst, halálra elszánt katonát, vagy mártírt”

ambrus
Dr. Ambrus Zoltán, nyugalmazott könyvtárigazgató / Fotó: Körös Hírcentrum

Megemlékező beszédében, dr. Ambrus Zoltán azt is elmondta, az 1956-os forradalom az egész világ számára példa értékű.

“A XX. század legszentebb magyar történelmi eseménye, az 56-os forradalom azért lett az egész világ számára példa, mert olyan egység, olyan eltökéltség ebben a hazában, ebben a városban talán előtte sosem volt. Olyanok lettek a hősök, és bizony a vértanúk, akik ezt legkevésbé keresték. Azonban tudták, ez az embertelen politika nem fojtatható, ha más nincs, akkor fegyverrel kell harcolni”

“Ha egy forradalmat a fiatalság elindítja, ahhoz a munkásság és az értelmiség csatlakozik, sőt, a fennálló politikai rendszer java is, még bukás esetén is átírja a történelmet. Hősöket, példaképeket teremt. Olyanokat, akikre minden korszakban szükségünk van. Ezért emlékezünk a hőseinkre, elesetteinkre, megkínzottainkra, kivégzett csabaiakra, hogy emlékeztessünk: a történelem forgószele mindenkit elkaphat, máshová repíthet. De, ha van mibe kapaszkodni, ha van egy közösségnek hite, emlékezete, akkor az örök bizakodás megmarad. Legyen övék a tisztelet és a megbecsülés” -zárta gondolatait dr. Ambrus Zoltán.

A nyugalmazott könyvtárigazgató beszédét követően az I. és II. világháború áldozatainak emlékére kegyeleti megemlékezést tartott Szigeti Antal, katolikus plébános és Marti Miklós Nándor, református lelkipásztor is. Szavaikat alább meghallgathatják.

Dr. Ambrus Zoltán megemlékező beszéde:

 

Szigeti Antal, katolikus plébános szavai:

 

Marti Miklós Nándor, református lelkipásztor szavai:

 

Képgaléria:

 

Szóljon hozzá!

+ 81 = 88