Ismét ünnepelhettek a BRSE-szurkolók

BRSE Fotó: BRSE / Facebook

Vasárnap este hazai pályán végre ismét győzelmet aratott a BRSE – a szurkolók legnagyobb örömére. Bár a BL-től korábban el kellett búcsúznia a csapatnak, most újra van mit ünnepelni a lányoknak.

A Bajnokok Ligájából való kiesést követően vasárnap rangadó várt a címvédő Swietelsky-Békéscsaba csapatára, ahol Tálas Zsuzsáéknak lehetőségük nyílt visszavágni az október elején Újpesten elszenvedett vereségért. A csabaiak dolgát nehezítette, hogy a Lengyelországban megsérült Glemboczki Zóra, a hetek óta maródi Ksenija Ivanovic nem volt keretben, azonban a fiatal Sebestyén Flórát már nevezte Kormos Mihály.

A BRSE ragadta magához a kezdeményezést az első szett elején, 6:3-ra, majd 10:5-re is vezetett a címvédő. Elszántan küzdött minden labdáért a hazai együttes, Kántor Sándor rövid időn belül másodjára kényszerült időkérésre. Folyamatosan cserélt a vendégek edzője, de a jól játszó Békéscsabán semmilyen összetételben nem talált fogást az UTE, az első játszma sima hazai győzelmet hozott.

A második etap elején magához tért az UTE, de a BRSE nem hagyta leszakítani magát, egy darabig egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. A játszma közepe újabb fordulatot hozott, a vendégek átvették a kezdeményezést és közel kerültek a szettgyőzelemhez. De a hazaiak innen is visszakapaszkodtak és két labdájuk is volt a 2:0-hoz, azonban nem tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel, így az Újpest fordított és egyenlített.

A harmadik játszmában rendezte a sorokat a BRSE, jelentős előnyt dolgoztak ki a hazaiak. Perovic nyitásai, Molcsányi mezőnymunkája mellett a sokak által hiányolt centertámadások is ültek. Bár zárkózott ugyan a fővárosi gárda, de mindez csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő.

Ezzel még nem volt vége, a negyedik szettben az UTE mindent megtett az egyenlítésért. Valdez vezetésével életben tartották a reményt. Azonban a játékrészt követően sebességet váltott a BRSE és pontról pontra húzott el riválisától. Az elszántan röplabdázó bajnoki címvédő megőrizte előnyét ezzel megnyerte a lélektanilag fontos összecsapást.

A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy a remek hangulatot teremtett a két tábor. A kitartóan szurkoló hazai szimpatizánsok mellett elismerés illeti az Újpest fanatikusait, akik jelentős létszámban, komoly hangerővel és sportszerűen buzdították kedvenceiket. Kormos Mihály szakmai igazgató a mérkőzés után így nyilatkozott: “Lélektanilag fontos győzelmet arattunk. Sok nehézséggel küzdöttünk az elmúlt időszakban, dolgozunk, hogy mielőbb visszatalálunk a helyes útra.”

Sanja Bursac személyében nyitásfogadó ütővel bővült a keret. Fotó: BRSE
Új játékossal bővült a keret

Szintén friss hír, hogy bővült a csapat játékosállománya. Egy jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező, nemzetközi szinten is jegyzett nyitásfogadó ütővel erősítette meg keretét a Békéscsabai Röplabda SE. A 28 éves, 178 cm. magas sportoló nagyon fiatalon a legendás Postar 064 Beograd csapatánál mutatkozott be az európai kupaporondon Darko Zakoc keze alatt. Majd 19 esztendősen Franciaországba igazolt, ahol a Le Cannet Rocheville együttesében 5 évet, míg az RC Cannes csapatában 3 idényt játszott, ez utóbbinál csapatkapitány is volt. Tavaly pedig Kínában légióskodott. A szerb korosztályos és a Zoran Terzic által irányított felnőtt válogatottban is ért el sikereket. Sanja nyáron férjhez ment, így Gommans néven szerepel Békéscsabán. A játékos a szezon végéig szóló megállapodást írt alá a bajnoki címvédővel.

Forrás: BRSE

Szóljon hozzá!

 

Please log in to vote

You need to log in to vote. If you already had an account, you may log in here

Alternatively, if you do not have an account yet you can create one here.