Sikeresen vizsgáztak a Dogland kutyái

dogland Az őszi tábor nagy siker volt. Fotó: Dogland Alapítvány / Facebook

Ahogyan arról már írtunk korábban is, a Dogland Terápiás Kutya Alapítvány igencsak sokrétű tevékenységet végez. Foglalkozásokat tartanak gyerekeknek, sérült fiataloknak, családi napokon vesznek részt, terápiás kutyákat képeznek, és most egy újabb kihívásra készülnek.

A kutyák képzése, felkészítése folyamatos feladata az alapítványnak. A közelmúltban öt kutyust készítettek fel a temperamentumvizsgára, négyen sikeresen vették az akadályokat – mondta el Pálfi Péter habilitációs kutyakiképző, a Dogland Alapítvány kuratóriumának elnöke. Természetesen az utolsó kutyus tovább készül, és remélhetőleg legközelebb már ő is sikeres vizsgát tesz. A többiekre a terápiás vizsga második része vár, a tervek szerint a Békéscsabai Evangélikus Általános Iskola egyik osztályában teljesítenek szolgálatot felkészülésképpen. A vizsgájuk is úgy zajlik majd, hogy élesben terápiás szolgálatot kell teljesíteniük 35-40 percig.

hirdetés

Várhatóan a felkészülés folyamán órákra fognak bemenni a kutyusok, és egy átlagos tanóra keretében segítenek a gyerekeknek. A kicsik – egy elsős osztályról van szó – olyan feladatokat kapnak majd, amiket a kutyákkal kell megoldaniuk. Ettől várhatóan a tananyagot hamarabb jegyzik meg, a kutyusok által jobban rögzül az agyukban. Fejlesztő órákat tartottak már, de hogy heti rendszerességgel bejárjanak egy közösségbe, olyanra még nem volt lehetőség.

dogland
A séta a gyerekeknek és a kutyáknak is jól esett. Fotó: Dogland Alapítvány / Facebook

Túl vannak már egy nagyszerű őszi szüneten is, ami a gyerekeknek a feltöltődésről, a játékról szólt, a kutyáknak és felvezetőiknek pedig a kemény munkáról. De jól van ez így, hiszen amíg a gyerekek boldogok és a kutyák is egészségesek, minden rendben. A mostani táborba is a már ismerős arcok tértek vissza, de kisebb létszámban, mint a nyári turnusokban. Ezért lehetőségük volt például a teljes csapattal (az összes gyerekkel és kutyával) sétálni egyet a telephely környékén, ami nagy élmény volt a kicsiknek – árulta el Péli Henriett fejlesztő pedagógus, az alapítvány kuratóriumi tagja.

A hétköznapok feladatai szintén ugyanúgy folytatódnak. A kutyusok továbbra is segítenek  az evangélikus általános iskolában és szeretetszolgálatnál, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy-tagkórházában a gyermek pszichiátrián, Orosházán és Dévaványán, valamint családi napokat is szervez az alapítvány. A gyerekek annyira megkedvelték négylábú tanítóikat, hogy már a szülinapi bulijukat is szeretnék velük tartani. Ilyet még nem csinált a Dogland Alapítvány, de mindenre nyitottak.

Egy új irányba is szeretnék folytatni a munkát: nagy lenne a kereslet a megyében a képzett segítőkutyák iránt. Mielőtt azonban bele tudnának kezdeni, a kutyakiképzőnek, ez esetben Pálfi Péternek kell levizsgáznia, hogy aztán a kutyákat képezhesse. Mozgássérültek számára szeretnének majd kutyákat tanítani, a feladatok között van például az ajtó kinyitása, becsukása, a villany kapcsolása, egy pénzérme felvétele is. A kutya alkalmasságán túl sok múlik még a leendő gazdin és családján is, tehát igen összetett feladatról lesz szó.

A Péli Henriettel és Pálfi Péterrel készült teljes interjúnkat itt hallgathatják meg:

 

Korábban készült cikkünket itt olvashatják el.