Kiraboltak egy asszonyt Körösladányban

asszonyt Kép: police.hu

Kiraboltak egy 88 éves asszonyt a Békés megyei Körösladányban. A rendőrök egy nap alatt elfogták a támadóit.

Súlyos állapotban került kórházba egy 88 éves nő 2018. november 14-én, Körösladányból. Az idős asszonyt otthonában bántalmazták és kirabolták, 10 óra 45 perc körül a szomszédja talált rá. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói és a Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei 2018. november 15-én elfogták azt a nőt, aki a gyanú szerint rátámadt az idős kora miatt védekezni képtelen asszonyra. Bántalmazta, majd a kezeit és a lábait összekötözte, hogy ne tudjon segítséget kérni. A 45 éves körösladányi B. Mária az élettársával volt, a nyomozás eddigi adatai alapján a 23 éves P. Zsolt is részt vett a rablás elkövetésében. Mobiltelefont, pénzt, arany ékszereket vittek el az idős nőtől, az ékszerek egy részét a rendőrök B. Máriánál megtalálták és lefoglalták. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette.

Őrizetben az erőszakos páros

Őrizetben az erőszakos párosKiraboltak egy 88 éves asszonyt a Békés megyei Körösladányban. A rendőrök egy nap alatt elfogták a támadóit. Súlyos állapotban került kórházba egy 88 éves nő 2018. november 14-én, Körösladányból. Az idős asszonyt otthonában bántalmazták és kirabolták, 10 óra 45 perc körül a szomszédja talált rá. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói és a Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei 2018. november 15-én elfogták azt a nőt, aki a gyanú szerint rátámadt az idős kora miatt védekezni képtelen asszonyra. Bántalmazta, majd a kezeit és a lábait összekötözte, hogy ne tudjon segítséget kérni. A 45 éves körösladányi B. Mária az élettársával volt, a nyomozás eddigi adatai alapján a 23 éves P. Zsolt is részt vett a rablás elkövetésében. Mobiltelefont, pénzt, arany ékszereket vittek el az idős nőtől, az ékszerek egy részét a rendőrök B. Máriánál megtalálták és lefoglalták. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette.

Közzétette: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Információs Portál – 2018. november 15., csütörtök

Forrás: police.hu


Kövessen minket Facebookon!

Szóljon hozzá!