Ősszel is az egészségmegőrzésre helyezik a hangsúlyt

egészségmegőrzésre

Az esős őszi-téli időjárás beköszöntével még fontosabb, hogy odafigyeljünk az egészségmegőrzésre. Számos fórumon tájékoztatnak a szakemberek azokról a módszerekről, amelyekkel megelőzhetjük a bajt.

Dr. Gaálné dr. Maráczi Gabriella, a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya főosztályvezető-helyettese több, az őszi hónapokban megtartott megelőzési rendezvényről számolt be. A kormányhivatal indított el 2017-ben egy programot, Közös Érték az Egészség címmel, ehhez kapcsolódnak ezek az események is.

Oktatási intézményekben, városi rendezvényeken igyekeznek felhívni a figyelmet az egészségmegőrzésre. A testsúly, a testtömegindex, a dohányosok által kilélegzett levegő szén-monoxid tartalmának mérése, valamint az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadás mind sokakat érdekel. Aktuális a fűtési időszakban a szén-monoxid-tartalom mérése, hiszen például a nem megfelelő fűtőberendezés is okozhatja az emelkedését, nem csak a cigaretta.

Az egészségmegőrzés esetében is fontos, hogy minél fiatalabb korban épüljön be a gyerekek életébe. A tudást folyamatosan, az életkornak megfelelően bővíteni kell. Később ezekből a gyerekekből lesznek aztán egészségtudatos felnőttek. Ezekben a hetekben éppen ezért járják az oktatási intézményeket a szakemberek, hogy az Egészségnapok, -hetek keretében minél érdekesebb feladatokkal felkeltsék az érdeklődést.

Az október a kézmosás hónapja volt, ekkor a helyes kézmosás fortélyait ismerhették meg a gyerekek. A helyes kézmosással csökkenthető az olyan fertőző betegségek esélye, mint a nátha, az influenza vagy a hasmenés. Ráadásul az is fontos, hogy szappannal, legalább húsz másodpercig mossuk a kezünket, külön a tenyerünket, ujjainkat, és a közöttük lévő részt. Ezzel együtt a helyes tüsszentésről is tanulhattak a kicsik, hiszen ha nem “jól” tüsszentenek, sokkal hamarabb fertőzik meg egymást. November harmadik csütörtökje minden évben a Ne Gyújts Rá! Világnap. Ez alkalomból érkezett a megyébe egy olyan bábu, ami a dohányzás összes mellékhatását egyszerre viseli. Dr. Maráczi Gabriella szerint igen megdöbbentő volt a látvány is.

Az influenza elleni védekezést is érdemes mielőbb elkezdeni. Egyik része ennek, ahogyan írtuk már, a helyes kézmosás, a másik viszont az oltás felvétele. A megyénkbe is megérkeztek már az oltóanyagok, akiknek jár, vagy akik szeretnék igényelni, azoknak már elérhető. A védőoltás összetétele szezononként változik, viszont csak ez ellen a betegség ellen véd. Több olyan megbetegedés van, ami ahhoz hasonló tüneteket produkál, ezek ellen nem nyújthat védelmet, viszont az oltástól nem is lehet beteg valaki.

A dr. Maráczi Gabriellával készült teljes interjút itt meghallgathatják:

Szóljon hozzá!