Áder János rábólintott a munka törvénykönyvének módosítására

Fotó: keh.hu

A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását. 

Nyilatkozatában az olvasható, a Munka Törvénykönyvének módosítását – amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el – három szempontból vizsgáltam meg.

hirdetés
  • Elsőként megállapította, hogy a módosítás nem ütközik az Alaptörvény rendelkezéseibe, így jogszerű keretek között, alkotmányosan nem kifogásolható.
  • Másodszor összevetette az új túlóraszabályozás rendelkezéseit más európai országokéval. Megállapította, hogy számos országban (például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország) a túlóra mértéke a magyarországival megegyező, vagy azt meghaladó mértékű.
  • Harmadszor pedig megvizsgálta, hogy a Munka Törvénykönyvének módosítása miként érinti Magyarország 4 és fél millió munkavállalóját. Csökkentek-e a munkavállalók védelmét szolgáló garanciák?

Megállapítottam:

 

-a Munka Törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, sőt, az eddiginél több túlórát csak a munkavállaló előzetes írásbeli hozzájárulását követően lehet végezni;

 

– a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót azért, mert túlmunkát nem vállal, vagy a túlmunka vállalására vonatkozó korábbi nyilatkozatát visszavonja;

 

– a kollektív szerződések csak a munkavállaló javára térhetnek el az új szabályoktól;

 

– a túlmunkáért járó díjazást ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók;

 

– nem szűkült a szakszervezetek azon lehetősége, hogy a munkavállalóknak a kollektív szerződések révén még nagyobb védelmet biztosítsanak.

Mindezen szempontok alapján a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését – írja Áder János a nyilatkozatában. Hozzátette: a Munka Törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen.

 

Szóljon hozzá!

− 7 = 2