Négy sávon: bemutatták a Munkácsy új évkönyvét

munkácsy Fotó: Körös Hírcentrum

December 18-án kerülhetett sor a Munkácsy Mihály Múzeum új évkönyvének ünnepi bemutatására a békéscsabai Polgármesteri Hivatal Dísztermében. A Négy sávon − A Munkácsy Mihály Múzeum régészeti kutatásai az M44 nyomvonalán című kötet azokról az M44-hez kapcsolódó régészeti kutatásokról szól, melyeket a múzeum munkatársai végeztek.

hirdetés

Ando György, a múzeum igazgatója köszöntötte először a könyv szerzőit, majd Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere kapott szót. A kötettel kapcsolatban megosztotta, hogy ez egy olyan alkotás, ami összeköti a múltat a jövővel, a jelenen keresztül. Az M44-es gyorsforgalmi út megépítéséhez szükség volt régészeti feltárásokra. Tudjuk, hogy ez az új útvonal egyértelműen a jövőről szól, a feltárások során végzett munka pedig a múlt feltérképezésére szolgált. Színvonalas képek és szövegek alkotják a könyvet, fiataloknak és időseknek egyaránt érdemes lesz forgatni.

Fotó: Körös Hírcentrum

A városvezető után dr. V. Szabó Gábor, a Magyar Régészeti Szövetség elnöke mondott köszöntőt. Kiemelte, hogy örömmel fogadta a múzeum felkérését, hiszen maga is részt vett a régészeti kutatásban, bár egy másik megyében. Mindig szívesen jár az ország ezen részében, csodálattal figyeli a tájat, ha alkalma van rá. A könyv megjelenése ünnep, valami új kezdete. Ráadásul a magyar régészek számára minden, az ő munkájukat bemutató kötet megjelenése ünnepnek tekinthető. A szerzők jól ráéreztek arra, hogyan lehet könnyed stílusban, érthető nyelvezettel megszólítani a szakmán kívülieket.

Dr. Bácsmegi Gábor, a Munkácsy Mihály Múzeum régésze, a kötet szerkesztője elárulta, azt szerették volna megmutatni a könyv lapjain keresztül, hogy mit, miért, és hogyan dolgoztak. Erről árulkodik a két fejezetes beosztás is. Szándékosan kerülték a korábbi, klasszikus kronológiai beosztást és követték inkább földrajzilag a lelőhelyeket. Minden szerzőnek meghagyták a maga stílusát, ezzel is színesítve a kiadványt.

A könyvbemutatót Nagy-Laczkó Balázs régész, a friss publikáció egyik szerzőjének humoreszkjei színesítették. Ezeket Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színész tolmácsolta a közönségnek, bemutatva általuk a régészek mindennapjait.

A bemutatót itt meghallgathatják:

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

1 + 2 =