Ferenc pápa: a keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak

ferenc Forrás: CNS photo/Vatican Media

Karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal – mondta Ferenc pápa Advent negyedik vasárnapján a római Szent Péter-téren tartott beszédében. A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak.

hirdetés

A pápa Jézus születése közeledő ünnepe üzenetéről szólt az Úrangyala-imádságot kísérő beszédében. Kijelentette, ember és Isten találkozása nem “káprázatos csodák”, hanem a hit és az irgalmasság jegyében történt. Akinek nincsen hite, nem hallja meg Isten vigasztaló szavát, de nem képes vigaszt és reményt adni embertársainak sem – mondta az egyházfő, aki Szűz Máriát nevezte a hit és az irgalmasság példaképének. A pápa hozzátette, karácsonykor gondolatai mindenekelőtt azokat a családokat kíséri, amelyeknek tagjai az ünnepre találkoznak egymással.

hirdetés

“Karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal” – hangsúlyozta az egyházfő, aki azokhoz is szólt, akiknek ez nem adatik meg, mivel családjuktól vagy szülőföldjüktől távol tartózkodnak akár keresztények akár nem. “Nektek azt mondom, a keresztény közösség kapui nyitva vannak előttetek” – jelentette ki a pápa. Ferenc pápa imádkozott az Indonéziában pusztított cunami áldozataiért a nemzetközi közösség szolidaritását és segítségét szorgalmazva – adta hírül az MTI.

hirdetés

Szóljon hozzá!

32 + = 33