Újabb tiltakozásokra szólítottak föl az ellenzéki pártok és a szakszervezetek

Fotó: Hallgatói Szakszervezet

További tiltakozásokra, új rendszerváltásra és új köztársaság építésére szólítottak föl az ellenzéki pártok, a szakszervezetek pedig újabb demonstrációkat jelentettek be a szombati kormányellenes tüntetésen Budapesten.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke országos demonstrációt hirdetett január 19-re. Kordás László közölte, hogy kedden átadják Orbán Viktornak a követeléseik listáját és 5 napot adnak, hogy a kormány tárgyalóbizottságot állítson föl. Ha ez nem teljesül, országos figyelmeztető sztrájk kezdődik, utakat és hidakat zárnak le a tiltakozók – tette hozzá. A szakszervezetek – mint fogalmazott – “felkészültek a harcos időszakra”, folytatják a tiltakozást a céljaik eléréséig, mivel a kormány “alkut kötött a tőkével” és “az ordas lelkű profitvadászokat választotta”.

hirdetés

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke cselekvésre szólított föl. Szerinte a sztrájkelhívástól “nem kell félni, mert enélkül nem lehet eredményre jutni””, az összefogás meghátrálásra készteti “a munkavállalókat kiszolgáltatottá tevő hatalmat”.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kijelentette, hogy létrejött az egység a Parlamentben és az utcákon, ezért egységre kell törekedni az EP- és az önkormányzati választásokon is, közös ellenzéki jelöltet kell indítani mindenhol. Jakab Péter, a Jobbik szóvivője bejelentette, hogy petíciót indítanak a “rabszolgatörvény” ellen, egyúttal feltette a kérdést, milyen nemzeti egységet akar az, aki az ország több mint felét “gyilkos csőcseléknek nevezi”.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke azt hangsúlyozta: ha Orbán Viktor meghátrál és visszavonja a munka törvénykönyvének módosítását, akkor sem hátrálnak meg, mert nem egyes törvények, hanem az egész rendszer ellen “lázadnak”. Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője szerint négymillió munkavállalót érint a “rabszolgatörvény”, ezért annak visszavonását és azt nevezte fő feladatnak, hogy a munka törvénykönyvét is gondolják újra. Ehhez egyeztetésre hívta a szakszervezeteket és az ellenzéki pártokat január 9-re.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke kijelentette: a kormány nem tudja alkalmazni a diktatúrák eszközét, az oszd meg és uralkodj elvét a tüntetőkkel szemben. Szél Bernadett független parlamenti képviselő úgy fogalmazott: a világ nem lehet a populistáké és Magyarország nem lehet Orbán Viktoré. Hadházy Ákos, aki szintén független képviselő, egyebek mellett azt emelte ki, hogy ha a december 16-i tüntetésen kihirdetett öt pontban megfogalmazott követelések nem teljesülnek, akkor nem beszélhetnek választásról, csak színjátékról.

Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője, független országgyűlési képviselő hangsúlyozta: újra kell építeni a jogállamot és a demokráciát. Donáth Anna, a Momentum alelnöke azt mondta: a magyarok nem rabszolgák.

MTI

Szóljon hozzá!

6 + 4 =