Rendkívülinek mondható sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

“Mit, miért tesz a kormány?” címmel hirdetett sajtótájékoztatót ma délelőttre a Miniszterelnökség. Orbán Viktor sajtótájékoztatóján ezúttal több, nem kormánypárti médium is megjelenhetett és feltehették kérdéseiket.

A váratlanul bejelentett tájékoztatóra (regisztrációt követően) meghívásos alapon érkezhettek az újságírók, ám több független médium nem kapott meghívást az eseményre. Ezen médiumok hiába jelezték, hogy részt vennének az év első Kormányinfóján, a miniszterelnökség a következő indokkal utasította vissza kérelmüket:

hirdetés

Ezúton tájékoztatjuk, hogy akkreditációját a nagyarányú médiaérdeklődésre való tekintettel sajnos nem tudjuk elfogadni”

A kitiltott médiumok: Klubrádió, Magyar Hang, Azonnali, Mérce, Direkt36, Alfahír

A miniszterelnöknek több, a kormány intézkedéseit bíráló kérdést kellett megválaszolnia. Szó esett például a túlóratörvényről, amely az utóbbi idők egyik legnagyobb kormányellenes tüntetéssorozatát vonta maga után. Az RTL Klub kérdésére, miszerint elképzelhető-e, hogy a kritikák miatt változtatnak rajta, Orbán Viktor azt válaszolta, egyelőre nincs napirenden a túlóratörvény módosítása. A Bloomberg kérdésére hozzátette: a munka törvénykönyvnének módosítása semmilyen összefüggésben nincs a munkaerőhiánnyal. Úgy véli, eddig sok vállalkozás szenvedett attól, hogy stikliket kellett alkalmaznia, ami ezután megszűnhet.

A miniszterelnök azt is elmondta, kizártnak tartja, hogy jelentős méretű korrupció működne Magyarországon. Ezt az Mfor korrupcióval kapcsolatos kérdésére válaszolta.

A 444 arról kérdezte, van-e abban szerepe, hogy mostanra milliárdos lett a veje, Tiborcz István, az apja, Orbán Győző, a szomszédja, Mészáros Lőrinc, a volt kollégiumi szobatársa, Simicska Lajos és Garancsi István is. Erre Orbán Viktor válasza az volt: üzleti ügyekkel nem foglalkozom.

A Tiborcz-ügyre is rákérdeztek. Tavaly novemberben bűncselekmény hiányában megszüntették az Eliosszal szembeni nyomozást, ami az OLAF jelentés kapcsán indult. A szűk négy hónap alatt lezajlott nyomozásról korábban a 24.hu azt írta lehet, hogy ki sem hallgatott senkit a rendőrség. Orbán Viktor szerint téved, aki azt gondolja, hogy Magyarországon vizsgálatokat állítanak le.

Az Associated Press a CEU költözését firtatta. Az újságíró a kérdés felvezetésében úgy fogalmazott, az egyetem a nagy részét Bécsbe helyezi át, erre a miniszterelnök azonnal reagált: ezek szerint mégsem megy el teljesen, sőt, igazából a CEU marad.

A sajtótájékoztató több mint két órán át tartott.

Szóljon hozzá!

8 + 2 =