Megduplázódhat az elektromos autók száma hazánkban

elektromos autó Fotó: Körös Hírcentrum

Az elektromos autók egyre terjednek világszerte. A nagyobb gyártók mind igyekeznek előrukkolni a saját fejlesztéseikkel, a verseny ebben a szektorban is élesedik. Számos előnye van egy elektromos járműnek, erre pedig a lakosság is kezd felfigyelni.

hirdetés

A gépjárműimportőrök 18 százalékos piaci növekedésre számítanak 2019-ben. Előrejelzésük szerint összesen csaknem 205 ezer új járművet helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben – mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

hirdetés

A részletekről szólva ismertette: a személyautók piacán is 18 százalékos növekedést prognosztizálnak, 160 ezer személygépkocsi forgalomba helyezésére számítanak az idén. Ezen belül 2000 lehet a tisztán elektromos autók száma, ami 54 százalékos növekedés az előző évhez képest, és 1000 plug in hibrid autót adhatnak el, ami 30 százalékkal haladja meg a tavalyi értékesítést az egyesület várakozása szerint – írja az alternativenergia.hu.

Békéscsabán szintén sokat tesz a város vezetése azért, hogy minél jobban elterjedjenek az e-autók. 2018-ban több töltőoszlopot is telepítettek a különböző városrészekben, emellett a zöld rendszámú autók számára ingyenessé tették a parkolást. Mint arról írtunk korábban, a Linamar Hungary Zrt. legújabb békéscsabai fejlesztése is az elektromos autók piacát célozza meg. A zöld rendszámú autók ingyenes parkolását Orosháza önkormányzata is megszavazta.

hirdetés

Szóljon hozzá!

36 − = 32