Kormányellenes demonstrációt tartanak Békéscsabán

Fotó: Körös Hírcentrum

“Vonulásos tüntetés a demokráciáért, a kormányváltásért” címmel hirdettek demonstrációt Békéscsabán.

hirdetés

A gyülekezés január 12-én 16 órától 16 óra 30 percig tart a Munkácsy téren, ezt követően a tüntetők a Szent István térre vonulnak, ahol a civil felszólalók mellett, több országgyűlési képviselő is megszólal. Felhívtuk a tüntetés szervezőjét, Körömi János ellenzéki civil aktivistát, aki többek között arról is tájékoztatott, hogy az előzetesen meghirdetettel ellentétben, nem a Kossuth téren, hanem a Szent István téren tartják majd a beszédeket. Mint elmondta körülbelül 500 embert várnak, ezt a létszámot pedig a Kossuth tér nem bírta volna el.

Beszédet mond Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Bősz Anett (Liberálisok), Vadai Ágnes (DK), Varga-Damm Andrea (Jobbik), Tordai Bence (PM), Donáth Anna (Momentum), Kis-Szeniczey Kálmán (LMP), Miklós Attila (MSZP), Nika István elnökségi tag, Magyar Dolgozók Szakszervezete.

A tüntetést élőben közvetítettük, ami ide kattintva visszanézhető. A tüntetéssel egy időben monitoroztuk a történéseket, ami alább visszaolvasható. 

18 óra 15 perc
A tüntetés végén Tordai Bencét kérdeztük:


18 óra 04 perc
A beszédek véget értek, az emberek lassan elindultak hazafelé a Szent István térről.

17 óra 50 perc
Nika István elnökségi tag, Magyar Dolgozók Szakszervezete:
 Azért vagyunk itt, hogy tiltakozzunk a munkavállalók számára káros változások ellen!

Ha valaki akar 400 órát dolgozni, csakis azért akar, mert nem tudja eltartani a családját a napi 8 órás munkájából. Azt szeretnénk, ha napi 8 órából meg lehetne élni.

Valótlanságot állít a kormány abban, hogy mindenki megkapja hó végén a túlórapénzét.

Nika István hozzátette: A MADOSZ több, mint 10 munkáltatónál van jelen, ezekben állami foglalkoztató is megtalálható. Komoly gondot okoz az, hogy az állami munkáltatók eddig sem tartották be a törvényeket, a nemrégiben módosított Munka Törvénykönyve alapján pedig, tovább szívathatják a munkavállalókat.

Továbbá fontosnak tartotta elmondani, a szakszervezeteknek meg kell újulniuk. Az új Munka Törvénykönyve kollektív szerződésekre alapoz, melyben a munkáltató megegyezik a munkavállalóval a foglalkoztatás feltételeiről. Ezzel ellentétben az igazság az, hogy nagyon kevesen dolgoznak kollektív szerződéssel. Azok a munkavállalók, akik nem tudnak kollektív szerződést kötni, kiszolgáltatottak. Éppen ezért a szakszervezeteknek meg kell jelenniük a munkahelyeken, rá kell venniük az embereket, hogy legyenek szakszervezeti tagok, így segítséget kaphatnak, kiharcolhatják a kollektív szerződés megkötését.

18-án 12 órától 16 óráig félpályás útlezárást tartanak a 44-es úton a TV torony mellett. A MADOSZ kér mindenkit, aki tud, és teheti, menjen el és vegyen részt a megmozduláson. 19-én ugyancsak a MADOSZ szervezésében, újabb tüntetés lesz a Szent István téren. A Csaba Centertől vonulnak majd 15 órától és szakszervezetek képviselői tartanak majd beszédet.

Nika István elnökségi tag, Magyar Dolgozók Szakszervezete / Fotó: Körös Hírcentrum


17 óra 43 perc

Miklós Attila (MSZP):

Azért vagyunk ma itt, hogy a túlóratörvény ellen, az Orbán rezsim ellen és a kormány ellen tüntessünk! Ha jól csináljuk, lehetőséget fogunk adni arra, hogy mindegyikük a szakmájában próbálhat meg boldogulni. Mészáros Lőrinc menjen gázt szerelni! Habony Árpád menjen el szobrásznak, Andy Vajna menjen vissza fodrásznak és parókakészítőnek! De Orbán Viktor mit fog csinálni? Azért vagyunk itt, hogy lehetőséget adjunk neki arra, hogy tisztességes szakmát tanuljon, mert miniszterelnökként megbukott!

Miklós Attila hozzátette: január 31-én a közgyűlésen lesz döntés arról, hogy Békéscsaba alkalmazni fogja-e a 400 órás túlmunkát.

Miklós Attila (MSZP) / Fotó: Körös Hírcentrum


17 óra 37 perc

Donáth Anna (Momentum): Köszönöm, hogy elhívtatok minket. Én arra kérlek benneteket, hogy legyetek itt mindig! Itt helyben Békéscsabán rengetegen vagyunk! Ne féljetek!

Ha kell, téglánként verjük szét a NER falát! Legyetek hangosak és dühösek, mert jogotok van hozzá! Mutassuk meg azoknak, akik most félnek, mert elveszthetik az állásukat, ha kritikus hangot ütnek meg, miközben Simonka azt csinál, amit akar!? Mutassuk meg, hogy ez nem így van.”

Kis-Szeniczey Kálmán(LMP):

Ezt, a kizsákmányoló rendszert meg kell döntenünk! Üzenjük Orbán Viktornak, hogy a visszaszámlálás elkezdődött. Nem adhatjuk fel, a harcot, folytatjuk!”

Mivé lett ez az ember!? Ez az ember elárulta 1988-1990 szellemét! Ezt nem tűrhetjük! A vég napjai közelednek, neked és oligarcháidnak! Lesz elszámoltatás, lesz börtön, lesz vagyonelkobzás!

Hozzátette, az LMP által létrehozott internetes felületen jelentsék be azokat a vállalkozásokat, ahol alkalmazzák a rabszolgatörvényt, mert „ezt a létező újkapitalizmus gyalázatos rendszerét” meg kell dönteni.

Donáth Anna (Momentum) / Fotó: Körös Hírcentrum


17 óra 29 perc
Tordai Bence
(PM) sztrájkra buzdít.

2019 az ellenállás éve Magyarországon és a vég kezdete a Fidesz hatalom számára! Orbán rendszere lopott pénzre épült és Orbán rendszere egy csaló választási rendszerre épült! Tudjátok, mi fáj nekik a legjobban? A Sztrájk! 2019-ben lejtőre rakjuk az Orbán rendszert.

Sztrájk! Sztrájk! Sztrájk! – skandálja a tömeg.

Tordai Bence (PM) / Fotó: Körös Hírcentrum

17 óra 22 perc
Varga-Damm Andrea (Jobbik): Orbán Viktor az elmúlt 28 évben egyetlen egy mondatot nem mondott ki, ez pedig így szól: Szeretem a népem.

Ez az ember nem a népét akarta boldoggá tenni, hanem a népe javát akarta elvenni! Egy beteg, diktatórikus rezsim szenvedő alanyai a magyar polgárok. Január 19-én aki csak tud, álljon le a munkával, tüntessen! Álljon ellen!

Varga-Damm Andrea (Jobbik) / Fotó: Körös Hírcentrum

17 óra 12 perc
Vadai Ágnes (DK): 
Jogotok van kérdezni, éljetek ezzel a jogotokkal!

Kérdezzétek meg, a Fideszes országgyűlési képviselőktől, hogy hogyan lehetséges az, hogy 2018-év végén, amit a családok évének hazudtak, elfogadtak egy olyan törvényt, ami tönkreteszi és kiszipolyozza a magyarokat!?”

Azt hazudják, hogy a rendőrök fizetését megemelik, miközben a rendőrök sorra teszik fel a fizetésükről érkezett értesítéseket Facebookra, hogy abból a pénzből nem lehet megélni!

Kérdezzétek meg, hogyan lehetséges, hogy az elmúlt nyolc évben 28500 Ft volt a minimál nyugdíj és mára eljutottunk oda, hogy ezt sem fizetik ki időben!?”

Vadai Ágnes felszólalásában hozzátette: Tele van az ország plakátolva azzal, hogy Magyarország jobban teljesít, miközben több, mint egymillió ember havonta 100 ezer forintból kénytelen megélni, mert minimálbérre van bejelentve, és minimálbért kap, vagy még annyit sem. A Fidesz ellopja az adófizetők pénzét, a gyerekek jövőjét, ellopják a hazánkat.

Orbán takarodj! – zúgja a tömeg

17 óra 07 perc
Bősz Anett (Liberálisok): Hallottam megremegni Orbán Viktor hangját a Kormányinfón.

Ha együtt megyünk tovább, el fogjuk érni, hogy ez az ország, alulról szerveződő módon, leváltja a Nemzeti Együttműködés rendszerét és kivív egy új rendszerváltást. Fölépíti az új Magyar Köztársaságot, ahol jogállam lesz, demokrácia, és az emberi méltóság végre mindenek fölött való lesz ebben az országban is. Közösen követeljük a demokráciát!”

Nem félünk! Nem félünk! Nem félünk! – skandálja a tömeg.

Bősz Anett (Liberálisok) / Fotó: Körös Hírcentrum

 

17 óra 01 perc
Megkezdte beszédét Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő:

Néhány Simonka érdekeltséget, gondoltam megnézek a környéken. Láttam korábban Békés megyében olyan utat, ahol már minden aszfalt lekopott és alatta a világháború előtt letett macskakő is látszik. Le kell nézni az utakra, és látjuk, mi történt Magyarországon, kormányzás helyett kampányolás.”

Összedől egy hatalmas kártyavár. A kormány igenis fél. Van most az országban egy névtelen hős. Van egy ember aki elég sokat kockáztatott és leleplezte, hogy a képviselőtársammal szembeni erőszakról hogyan hallgatott a média. Ettől az embertől félnek. Azoktól az emberektől félnek akikből még nagyon sok van, akiknek nagyon nagyon elegük van. Lehet, hogy még nincsenek itt, de itt lesznek!”

Az MTVA vezérigazgatójának Papp Dánielnek távoznia kell. Helyette olyan igazgató kell, aki minden ellenzéki párt számára elfogadható.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő / Fotó: Körös Hírcentrum

16 óra 57 perc
Megérkezett a tömeg a Szent István térre. 
Az itt várakozókkal kiegészülve, körülbelül 400 ember várja a felszólalókat. Körömi János ellenzéki civil aktivista kezdte a sort. Így fogalmazott: azért vagyunk itt, hogy elmondjuk, elegünk van!

Fotó: Körös Hírcentrum

16 óra 49 perc
Hamarosan megérkeznek a tüntetők a Szent István térre, ahol több országgyűlési képviselő is felszólal.

Fotó: Körös Hírcentrum

16 óra 41 perc 
A tüntetők az Andrassy úton haladnak, miközben azt skandálják, hogy éhesek és Gundel kaját akarnak.

Fotó: Körös Hírcentrum

16 óra 30 perc
Mostanra körülbelül 200 ember gyűlt össze, elindultak a Szent István térre, ahol több országgyűlési képviselő is felszólal. Körömi János ellenzéki civil aktivista így szólt a vonulás megkezdése előtt:

Legyetek hangosak! Tudják meg az otthonülő, televíziót néző emberek is, hogy sokan vagyunk. Többen vagyunk mint a másik oldalon!”

16 óra 20 perc
Körülbelül 100-150 ember van jelenleg a téren
4 (négy) rendőrrel. A gyülekezés 16:30-ig tart, ezt követően indulnak el a Szent István térre. A tüntetésen több pártzászló is látható, többek között Liberális, Demokratikus Koalíció, Jobbik, és MSZP lobogókat látni.

15 óra 59 perc
Gyülekeznek a tüntetők a Munkácsy téren.

Fotó: Körös Hírcentrum

15 óra 46 perc
A Körös Hírcentrum munkatársa erőt gyűjt a gyülekezőhely melletti üzletben, a tüntetés hamarosan kezdődik.

Körömi Jánossal, a tüntetés szervezőjével készítettünk telefonos villáminterjút a demonstráció előtt.

hirdetés

Szóljon hozzá!

86 − = 80