Hat eseményt támogat a HISZEK Benned Sport Program

Fotó: Körös Hírcentrum

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, 2019-ben is, immár harmadik alkalommal valósul meg Békéscsabán a HISZEK Benned Sport Program. Ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a közelmúltban Szarvas Péter polgármester és Szigeti Csaba, a Polgármesteri Hivatal sportcsoport-vezetője.

Az önkormányzat hat program megvalósítására nyert vissza nem térítendő támogatást, összesen 9,9 millió forintot az EMMI-től. Ahogy a városvezető kiemelte, az elmúlt két évben rendezett programok nagy sikert arattak. A minisztérium szakmailag is kiemelkedőnek tartotta őket, így valamennyi korábbi rendezvény megvalósulhat ismét. Annyi változással, hogy az Óvodai Labdakavalkád helyett 2019-ben az Oviúszást támogatta a minisztérium, illetve a Középiskolai Sportparádé új elemként jelenik meg. A programokat 2018. szeptember 1. és 2019. március 15. között kell lebonyolítani.

A rendezvények célja elsősorban a mozgás megszerettetése, beépítése a hétköznapokba. Békéscsaba alapvetően sportos város, számos egyesület és civil kezdeményezésű lehetőség ad alkalmat a testmozgásra. Szigeti Csaba azt emelte ki, hogy elsőként, 2017-ben 5,8, tavaly 5,7, idén pedig már 9,9 millió forintot nyertek az EMMI-től. Ez azt bizonyítja, hogy a minisztérium sikeresnek ítélte a korábbi évek csabai programjait.

Első elemként szervezik meg az Óvodai bukfencparádét, amely a városi hagyományokra épül. A torna 70 éves csabai története során olimpiai, világ- és Európa-bajnokokat adott a magyar sportnak, a sportág utánpótlásával viszont most vannak problémái a csabai klubnak. Abban reménykedik a városvezetés, hogy a szülők meglátják a programok során a tornában rejlő lehetőségeket. A Rácz Lukács Tornacsarnokban a tavalyi rendezvényeknek nagy sikere volt. A bukfencparádé időpontjai: január 16., 17., 21., 22., 23., 29., 30., és 31.

2019. január 26-án kerül megtartásra a Családi Sportfesztivál. Elsősorban olyan sportágakat választottak a szervezők, amelyek fedett helyen, sportcsarnokban, teremben űzhetők. A tervek szerint lesz mászófal, trambulin, szumó, darts, golfpálya, óriás puzzle, pingpong. Március 9-én, szombaton 10 és 17 óra között a Nők Napja következik, amelynek keretében egész napos sportolási lehetőséget kínálnak a hölgyeknek. A Nemzetközi Nőnaphoz kapcsolódóan ezen a rendezvényen is számos sportágat kipróbálhatnak az érdeklődők.

Az Oviúszást az önkormányzat a Békéscsabai Előre Úszó Klubbal karöltve 2015 őszén ismét elindította. A költségeket az önkormányzat biztosította. Korábban a Szigligeti utcai létesítményben működött, de azt be kellett zárni, a felújítása most indulhatott el. Ez a program is folyamatosan megy, viszont ezzel a támogatással csökkennek az önkormányzat költségei.

A Sportolj együtt olimpikonokkal program az elmúlt két évben rendkívül sikeres volt. Tíz oktatási intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez, nyolc olimpiai bajnokot, és hét további világ- vagy Európa-bajnokot láthattak vendégül az iskolákban. Az önkormányzat számos lehetséges Békéscsabára érkező sportemberrel már fel is vette a kapcsolatot, de a részletekről még egyeztetnek.

A  Középiskolai Sportparádé szintén támogatást nyert. Ez már megvalósult, a Garabonciás Napok egyik hagyományos programja ez. A rendezvényen a város középiskolás csapatai több olyan sportágat próbálhattak ki, amelyek nagy része nem olimpiai sportág, és inkább a szórakozás a célja. A Belvárosi uszoda hétvégi nyitva tartása szintén hagyományos már a megyeszékhelyen. Ezt a kezdeményezést az önkormányzat indította 2016 őszén, akkor saját forrásból. 2017-ben és 2018-ban a HISZEK Benned Program keretein belül nyertek rá forrást.

 

A sajtótájékoztatón készült hangfelvételt itt meghallgathatják:

 

A Szarvas Péterrel készült interjút itt:

 

A Szigeti Csabával készült interjút pedig itt hallhatják:

Szóljon hozzá!

 

Please log in to vote

You need to log in to vote. If you already had an account, you may log in here

Alternatively, if you do not have an account yet you can create one here.