2019. január 21-én Gyulán a Vigadóban a Magyar Kultúra Napjára való ünnepélyes megemlékezés keretein belül került átadásra a tavaly novemberben alapított díj. A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük abból az alkalomból, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén.
A vendégeket a Gyulai Alapfokú Művészeti Iskola növendékei fogadták néptáncbemutatóval, amivel megteremtették a jó hangulatot. Az ünnepség kezdetén az Erkel Ferenc Vegyeskar és az egybegyűltek közösen elénekelték a Himnuszt. Ezt követően Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Beszédében elmondta, hogy a városvezetés komoly erőfeszítéseket tesz a kulturális szféra fejlesztése érdekében.
Jelentős európai uniós és állami forrásokat egyaránt használtak fel a gyulai kulturális intézményrendszer felújítására és örökségvédelemre. A képviselő-testület újból megalapította az Erkel Ferenc művészeti ösztöndíjat, melynek első díjazottja Juhász Gergely a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének harmadéves hallgatója trombita szakon.
Az ösztöndíj átadását követően pedig az Erkel Ferenc Vegyeskar részletet adott elő a Hunyadi László című operából.