Jövőre jár a GYED a nevelőszülőknek is

gyed felsőoktatás Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-csanádi Egyházmegye megyéspüspöke. Fotó: bekesijarasok.hu

A következő év elejétől jár a GYED azoknak a nevelőszülőknek is, akik két év alatti gyermekeket nevelnek – közölte Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Gyulán.

A szociális munka egyházi tanítása címmel szervezett konferenciát a Gál Ferenc Főiskola. A rendezvény előtt az államtitkár elmondta, hogy a magyarországi gyermekvédelmi ellátás intézményeinek 38 százalékát egyházi fenntartók üzemeltetik. Ezért rendkívül fontos, hogy olyan oktatás legyen a rendszer mögött, amelyből kikerülők később egyházi intézményekben is tudnak szolgálni.

hirdetés

A nevelőszülői hivatásról szólva kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy bátran jelentkezzenek nevelőszülőnek azok, akik elhivatottságot éreznek az iránt, hogy segítsenek egy családon, gyermeken átmeneti neveléssel.

Közel négyezer állami gondozásban lévő gyermek és fiatal nevelését végzi az egyházmegye – mondta a Szeged-Csanád megyei püspök, a főiskola nagykancellárja. Kiss-Rigó László, hozzátette: az egyház és a felsőoktatás azért működik együtt a gyermekvédelem területén, mert a gyermek- és ifjúságvédelem mindig, de most különösen fontos. Megindult egy folyamat, ami kicsit az emberhez közelebb hozza a szolgálatot. Hiszen például a “laktanya szerű” nevelőotthonokat felváltják a nevelő családok. Az egyház pedig azért vállal közszolgálati szerepet, mert kötelességének tartja. Emellett jóval nagyobb tapasztalattal rendelkezik, mint bárki más.

A konferenciára a megyei püspökség fenntartásában működő Gál Ferenc Főiskola meghívta a hazai történelmi egyházak által fenntartott felsőoktatási intézmények képviselőit. Velük tekintik át a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatásokhoz kapcsolódó képzéseket – írja az MTI.

Szóljon hozzá!

− 2 = 1