A Békés Megyei Könyvtárban is indul az új év

könyvtárban Fotó: Békés Megyei Könyvtár

A Magyar Kultúra Napjával indultak be igazán a 2019-es programok a Békés Megyei Könyvtárban. Kiállításmegnyitó, interaktív képeslap készítése is szerepelt a repertoárban.

Az év első hónapja, mint a legtöbb intézményben, a könyvtárban is az előző esztendő összegzésével és a következő tervezésével telt – kezdte Rakonczás Szilvia, az intézmény igazgatója. Sok jó rendezvényt, foglalkozást várhatnak majd a békéscsabaiak az előttünk álló hónapokban, ennyi már biztos. Munkácsy születésének 175. évfordulójáról például bizonyára méltóképpen meg fog emlékezni a könyvtár is.

Vollmuth Frigyes grafikus, pedagógus, videoszerkesztő alkotásaiból nyílt elsőként kiállítás a Magyar Kultúra Hete programsorozatban. A tárlatot Ván Hajnalka, a Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze nyitotta meg. Ugyan a kiállítás csak egy töredékét mutathatja meg Vollmuth Frigyes munkásságának, de így is láthatók könyvillusztrációk, grafikák, és videofilmek is. 2019. február 23-ig látogatható még a tárlat.

A világító képeslap készítése legalább akkora népszerűségnek örvendett, mint a korábbi, adventi üdvözlőlap. Két középiskolás csoport kapott egy kis technikai, fizikai oktatást, majd néhány eszköz segítségével össze is tudták állítani a saját LED-es lapjukat. A lapon pedig egy megyei kastély is helyet kapott, így a kulturális ismereteik szintén bővülhettek. A szervezők tudják, hogy az ilyen interaktív fogásokkal együtt sokkal szívesebben tanulnak a diákok a kultúráról is.

Februárban a központi könyvtár első rendezvénye a Valentin-naphoz kapcsolódik majd. Egy online kvízt már elindítottak, Rakonczás Szilvia szerint a kvízek mindig nagyon érdeklik az olvasókat. Ezzel is az a céljuk, hogy ismeretet adjanak át, és az adatbázisok, könyvek használatára ösztönözzék az érdeklődőket. Emellett az új közösségi terekben is folyik tovább a munka. Folyamatosan érkeznek az iskolás csoportok, hogy például a hulladékok újrahasznosításáról vagy Békés megyéről tanuljanak.

A szakkörök kínálata is folyamatosan bővül. Olyanok indulnak, amelyek a hátrányos helyzetűeknek vagy éppen a munkahelyet keresőknek kíván segítséget nyújtani. Rakonczás Szilvia megosztotta, ezekkel kapcsolatban is érdemes személyesen érdeklődni vagy a könyvtár honlapján utánanézni. De kiemelte azt is, hogy az olvasóktól is várják az ötleteket, hogyan szeretnék a szabadidejüket a könyvtárban eltölteni.

A Rakonczás Szilviával készült interjút itt meghallgathatják:

Szóljon hozzá!

 

Please log in to vote

You need to log in to vote. If you already had an account, you may log in here

Alternatively, if you do not have an account yet you can create one here.