Kiváló eredményt ért el a Gyulai Törvényszék versenyzője

2019. január 25-én befejeződött az első Országos Pervezetési Verseny döntője, ahol a Gyulai Törvényszék versenyzője dr. Varga Diána második helyezést ért el büntető ügyszakban.

Ennek kapcsán dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke és dr. Csepregi-Matus Éva, a törvényszék elnökhelyettese gratulációját fejezte ki 2019. február 1-jén a törvényszék versenyzőjének és segítő csapatának.

hirdetés

A Gyulai Törvényszék bírósági titkára a Szegedi Ítélőtáblán megrendezett regionális selejtezőben ért el első helyezést, így jutva tovább az országos megmérettetésre. A kétnapos döntőnek a Fővárosi Törvényszék adott otthont. Az Országos Pervezetési Verseny az új generáció tudásgyarapításának egyik eszköze, hiszen a vetélkedőn részt vevő bírósági titkárok és fogalmazók valós körülmények között, polgári és büntető ügyszakban mérhették össze tudásukat a hallgatóság és az ügyszakonként hét főből álló szakmai zsűri előtt. A játékos megmérettetés azon túl, hogy a résztvevők szakmai fejlődést is elősegítette, rendkívül jó hangulatban telt. A versengő „bírák” munkáját egy öt főből álló csapat is segítette, akik a megkapott szerepkártyák instrukcióinak megfelelően játszották el a bírósági eljárás egy-egy szereplőjét.

Az eredményhirdetés előtt a bírálóbizottságok elnökei, dr. Székely Ákos és dr. Wellmann György, a Kúria büntető és polgári kollégiumának vezetői elmondták, már most látszik, hogy nagy odafigyeléssel és szeretettel fogják művelni a hivatásukat a pervezetési versenyen résztvevők. Végezetül a zsűri tagjai a Győri Ítélőtábla régiójának csapatát választották meg a legjobb büntető segítőcsapatként, míg a Debreceni Ítélőtábla régiójának csapata a legjobb polgári ügyszakos segítőcsapat címét érdemelte ki. Büntető ügyszakban a legjobb bírónak járó üvegdíjat a Fővárosi Törvényszék fogalmazója vehette át, polgári ügyszakban pedig a Miskolci Törvényszék fogalmazója került ki győztesként. A vándorkupa, így első alkalommal a Fővárosi és a Miskolci Törvényszékhez került.

Szóljon hozzá!

+ 85 = 90