Egyre többen önkénteskednek hazánkban

önkéntesség Fotó: Pixabay

Egymillió ember legalább havonta önkénteskedik. Arányuk összességében 32,9 százalékról 45,1 százalékra emelkedett – derül ki az Önkéntesség Magyarországon 2018 című kutatás gyorsjelentéséből.

A jelentést a napokban mutatták be Budapesten egy szakmai konferencián. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a kutatásból az is kiderül, hogy a magyar felnőttek csaknem fele önkénteskedett már életében. Önkénteskedni azt jelenti, jót cselekedni anyagi ellenszolgáltatás nélkül, ez a jó cselekedet nem idő és nem pénz függvénye. Beszédében köszönetét fejezte ki azoknak, akik az önkéntesség népszerűsítéséért dolgoznak, illetve maguk is megteszik.

hirdetés

A korábban, 2013-ban végzett kutatás óta jelentősen bővült az önkéntes lehetőségek köre, és az önkéntes tevékenységet sikerült népszerűvé tenni. A fiatalok is úgy látják, van értelme az önkéntességnek. A megkérdezettek harmada azt felelte, azért nem önkénteskedik, mert senki nem kérte a segítségét. Ezért Illés Boglárka szerint a legnagyobb feladat az, hogy meg tudják szólítani az embereket. Ezért is volt a hívószava a konferenciának: Több leszel, ha teszel!, ami egyszerre egy védjegy és egy mozgalom. A helyettes államtitkár megjegyezte, a konferencia színhelye eredetileg a múlt héten leégett Ráday utcai kollégium lett volna. A tanácskozás résztvevőit arra kérte, ha van lehetőségük, segítsék adománnyal a kollégistákat.

Az eseményen kiosztott gyorsjelentés szerint a felnőtt népességből 3,6 millió ember végzett élete során önkéntes tevékenységet. A teljes népesség 36 százaléka szeretne a jövőben is önkénteskedni. A most is aktív önkéntesek 57 százaléka nő, átlagéletkoruk 46 év. A kérdezettek ötöde ajánlott fel tárgybeli vagy pénzbeli adományt az elmúlt egy év során valamilyen közcélra. A jelentésből az is kiderül, hogy az elmúlt évek tendenciája szerint egyre magasabb a fiatalok körében az önkéntesek aránya a többi korcsoporthoz viszonyítva. A válaszadók háromnegyede szerint életében legalább egyszer mindenkinek kellene önkéntes tevékenységet végeznie.

Az Önkéntesség Magyarországon 2018 kutatás a 18 évesnél idősebb magyar lakosság körében kérdőíves módszerrel készült, országos reprezentatív mintán, 2000 ember megkérdezésével 2018 szeptember eleje és október vége között – írja az MTI.

Szóljon hozzá!

41 − 35 =