Extraliga: vereséget szenvedett a BRSE Nyíregyházán

brse Fotó: BRSE

A február első mérkőzésén csúnyán, 3:0-ra kikapott a Békéscsabai Röplabda SE a Nyíregyházától az Extraliga sorozatban. Ezzel a BRSE nehéz helyzetbe került a bajnokságban. Ráadásul a Magyar Kupa döntőjét is ez ellen a csapat ellen játsszák majd a csabaiak.

Letisztultak a BRSE 2019. február havi mérkőzéseinek további időpontjai is. A klub tájékoztatása szerint február 7-én hazai pályán folytatja szereplését az ötszörös magyar bajnok, hiszen a CEV Kupa negyeddöntőjében fogadja a Saint Raphael Var VB együttesét. Majd 2 nappal később, február 9-én a hazai pontvadászatban folytatják a meccsdömpinget. 17 órától a Jászberény együttesét fogadják a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.

hirdetés

Február 13-án a csapatnak Franciaországban lesz jelenése, ahol a Saint Raphael Var VB elleni visszavágót rendezik Európa második számú kupasorozatában. A párharc 20 órakor kezdődik, ezen a találkozón dől el, hogy melyik csapat jut be a CEV Kupa legjobb 4 együttese közé.

Ezt követően sem lesz sokáig itthon a gárda, hiszen február 17-én a Magyar Kupa döntője következik. A Nyíregyháza elleni összecsapás vasárnap, 15 órától kezdődik. A hónap utolsó találkozóját (jelen állás szerint) február 23-án vívja a BRSE, akkor a Szombathely lesz az ellenfél. A Békéscsabai Városi Sportcsarnokban játsszák le a felek a bajnoki találkozót, 17 órás kezdéssel. A mérkőzések időpontjai változhatnak, valamint új találkozók is a képbe kerülhetnek, a csapat nemzetközi szereplésének függvényében. A fejleményekről a klub honlapján tudnak tájékozódni.

Szóljon hozzá!

80 − = 76