Hamilton: Nagyon erősnek tűnik a Ferrari

hamilton Fotó: Mercedes AMG Petronas

Lewis Hamilton szerint fő riválisuk a Ferrari nagyon-nagyon erősnek tűnik.

A Mercedes és a brit világbajnok az első teszten még nem a nyers sebességre fókuszált, inkább az adatgyűjtés volt a fő céljuk. Nem szokatlan procedúra ez az Ezüst Nyilaknál, korábban is követték már ezt a forgatókönyvet, miszerint első teszten nem tekerik fel az erőforrást és a megbízhatóságra mennek rá, míg a másodikon fókuszálnak az autó sebességére.

A Ferrari ugyanakkor magára irányította a figyelmet az első három napon mutatott teljesítményével, akár még a leggyorsabb autó is lehet idén a vörösöké, ám ezek a találgatások még koraik, hiszen senki sem tudja, hogy a másik csapat milyen programot tűzött ki az adott napra, milyen beállítások szerint vezet az autóban ülő versenyző, ennek ellenére Hamilton figyelmét felkeltette a maranellói gárda Barcelonában mutatott munkássága. ,,Láthatjuk, hogy a Ferrarin nagyon-nagyon erősnek tűnik. Rengeteg kilométert teljesítettek, úgy néz ki idén jobb csomagjuk van, mint tavaly, ez pedig még nagyobb kihívás elé fog állítani minket. Mi eddig próbáltunk mélyre ásni és megérteni az autót, ugyanúgy, mint a tavalyi szezon elején. A Ferrari mindig nagyon gyorsnak tűnik, főleg pár éve, már a kezdeteknél erősek. Nos, erre számítottunk. Ami minket illet, mi folytatjuk tovább a programunkat, mindenki keményen dolgozik a csapatban.”

Az ötszörös világbajnok kihangsúlyozta ők inkább saját magukkal foglalkoznak, és nem azzal törődnek, hogy hogy épp a riválisok mit csinálnak vagy épp milyen erős a konstrukciójuk.

,,Hagyjuk, hogy mindenki csinálja a saját dolgát, mi magunkra koncentrálnunk… mélyre ásunk és megpróbálunk biztosra menni abban, hogy a folyamatok, amiket elvégzünk, jobban működjenek, mint valaha, meg kell győződnünk arról, hogy az adatok, amiket kielemezünk egyezzenek azokkal a visszajelzésekkel, amiket a pilóták szolgáltatnak. Biztosra kell mennem avval kapcsolatban is, hogy a visszajelzés amit adok, az még pontosabb legyen, mint eddig bármikor. Ezek azok a dolgok amikre próbálunk fókuszálni, valamint meg akarunk győződni afelől, hogy végig tudjuk teljesíteni a kijelölt programot. Azt hiszem, jövő héten már előrébb fogunk tartunk azzal kapcsolatban, hogy hol is állunk pontosan” -nyilatkozta Hamilton.

Racingline

Szóljon hozzá!