Évértékelést és tisztújító közgyűlést tartott a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédő Egyesülete

nyugdíjasok Fotó: Körös Hírcentrum

Február 21-én, Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Központban tartotta a 2018-as év értékelését a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédő Egyesülete.

hirdetés

Az évzáró közgyűlésen első lépésként a jegyzőkönyvvezetőt választották meg Hízóné Fazekas Irma személyében. Ezt követően Debreceni Jánosné, az egyesület elnök asszonya tartotta meg a beszámolóját az elmúlt év eseményei kapcsán. Elmondta, hogy szervezetük mindennapi tevékenységét megpróbálják politikamentesen végezni, amit a jelenlegi idősbarát önkormányzat vezetőségével igen könnyen lehetséges és megvalósítható. Az egyesület tagjai részt vettek Komáromban a nyugdíjas vetélkedőn, ahol a középmezőnyben végeztek. Továbbá részt vettek Békésen a Népdalkörök Vetélkedőjén, mint szurkolók, hiszen az egyesületből többen az Illés Panna Gyulai Nótakör tagjaiként indultak a megmérettetésen.

hirdetés

Egy napos kirándulást szerveztek Arad-Temesvár útvonalon, amin körülbelül 35-en vettek részt. 2018. július 7-én kiemelkedő sikerrel rendezték meg a X. Országos Szenior Táncfesztivált, mintegy 350-400 fő részvételével. A megyei családi napon közel 30 fővel vettek részt, ahol egy csapatuk főzött, akiknek a munkájukat különdíjjal jutalmazták, valamint ezen a rendezvényen a biliárdosok az első, a harmadik és a negyedik helyet érték el. A Megyei Idősek Világnapján, a II. Kolbászolimpián is sikerrel szerepeltek, ugyanis a kolbásztöltő versenyen különdíjat kapott a törökzugi nyugdíjas csapat. Az őszi egészség hét keretében rendezett orvosi előadáson több mint 80 fő vett részt, ami után bográcsban főtt vacsorát fogyaszthattak a résztvevők.

Fotó: Körös Hírcentrum

Az egyesületen belül 9 klub működött 2018-ban, melyek a város különböző pontjain fogják össze a nyugdíjasokat, akiknek a  létszáma közel 350 fő. A klubgyűlések száma 94 volt a tavalyi évben, 36 kultúr rendezvényre, azaz ebédre, vacsorára került sor, 7-szer volt lehetőség 1 napos kiránduláson részt venni, több napos kirándulás pedig 2 alkalommal volt, de 11 alkalommal sportrendezvényeken is részt vehettek a nyugdíjasok. Az egyesület a Gál Ferenc Főiskolával együttműködve a Nyugdíjas Akadémia megszervezésével nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, immár 16 éve. 2018-ban 4 kurzus indult, amelyen összesen 76 fő vett részt. A szervezet a nyugdíjasok érdekvédelmét is képviseli, az elnök asszony ezúton kérte, hogy akinek nem éri el az öregségi nyugdíja a 85.000 Ft-ot, jelezze és segítik a nyugdíj emelési kérelem benyújtásában.

A tisztújító közgyűlés során az elnököt, a titkárt és az összes elnöki tagot megválasztották.

Idén április 26-án nagyszabású rendezvény lebonyolítására kerül sor a Vigadóban, amelyen az egyesület fennállásának 30 éves évfordulóját fogja megünnepelni.

Dr. Görgényi Ernő a város polgármestere nagy megtiszteltetésnek vette, hogy az egyesület meghívta a tisztújító közgyűlésére. Az egyesületet az önkormányzat kitűnő partnerének tartja, hiszen javaslataikkal, munkájukkal nagyban javítják a városvezetés munkájának hatékonyságát, amit azért végeznek, hogy a gyulai szép korúak életminőségét javítsák és minél jobb körülményeket biztosítsanak a számukra.

hirdetés

Szóljon hozzá!

10 + = 14