Márton Anita éremért utazik Glasgow-ba

Márton Anita Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters

A címvédő Márton Anita éremért utazik a pénteken kezdődő glasgow-i fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságra, amelyen 13 magyar versenyző vesz részt.

Gyulai Miklós, a magyar szövetség (MASZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az év fő versenye a dohai szabadtéri világbajnokság lesz, de a fedett Eb-n is jó teljesítményre számít az indulóktól. Jelezte, a 13 fős létszám annak tükrében is magasnak számít, hogy a magyar atlétika még nem rendelkezik állandó fedett csarnokkal.

Kámán Bálint sportszakmai igazgató – aki ezúttal debütál nagy versenyen – kiemelte, hogy a csapat még nagyobb is lehetett volna, de a világbajnoki bronzérmes gátas Baji Balázs, valamint a 2017-es fedett Eb-n bronzérmes többpróbázó Zsivoczky-Farkas Györgyi sérülés miatt kénytelen kihagyni a viadalt. A 13 induló mellett további nyolc atléta került rendkívül közel az indulási szinthez, 60 méteren például hárman is egy századmásodperccel maradtak le az utazásról. Kerekes Gréta (60 m és 60 m gát), Nguyen Anasztázia (60 m és távol), valamint Wagner-Gyürkés Viktória (1500, 3000 m) két számban is teljesítette a szintet, de az Eb-n egy számra koncentrálnak. A 13 indulóból kilenc egyéni csúcsot produkált ebben az évben.

A súlylökő Márton Anita féléves kihagyás után idén 18,64 méterig jutott, de úgy vélte, az éremhez 19 métert kell dobni az Eb-n. “Idei legjobbamat szeretném elérni, az aranyhoz szerintem 19,40-19,50 méter kell majd. Erőnlétileg ott tartok, ahol tavaly ilyenkor, technikailag kell még javulnom” – fogalmazott a magyar atlétika első világbajnoka.

Az U23-as Európa-bajnok Krizsán Xénia ötpróbában tavaly hatodik volt a vb-n, 2017-ben pedig negyedik az Eb-n. “Új egyéni csúcsot szeretnék csinálni az Eb-n és az első hatban végezni” – jelentette ki az MTK atlétája. Hozzátette, nagyon erős lesz a 12 fős mezőny ötpróbában, de százszázalékos állapotban érzi magát.

A magyar indulók:

férfiak:
Kazi Tamás (800 m)
Kovács Benjamin (3000 m)
Szabó Dániel (60 m)
Szűcs Valdó (60 m gát)
Vindics Balázs (800 m)

nők:
Kerekes Gréta (60 m gát)
Kozák Luca (60 m gát)
Sorok Klaudia (60 m)
Nádházy Evelin (400 m)
Krizsán Xénia (ötpróba)
Márton Anita (súlylökés)
Nguyen Anasztázia (távolugrás)
Wagner-Gyürkés Viktória (3000 m)

MTI

Szóljon hozzá!

 

Please log in to vote

You need to log in to vote. If you already had an account, you may log in here

Alternatively, if you do not have an account yet you can create one here.