Grosjean: A DRS sokkal hatékonyabb lett

f1inews Fotó: Kaiser Erika

A fizika törvényei szerint a nagyobb hátsó szárnyak miatt a DRS-nek is hatékonyabbnak kell lennie, és most már tudjuk, hogy ez a gyakorlatban is így van, legalábbis Romain Grosjean szerint.

hirdetés

„Ha nem használod a DRS-t olyan, mintha csak totyognál” – mondta Grosjean a RaceFans-nak arra a kérdésre, hogy hogyan befolyásolták az autók viselkedését a szabályváltoztatások. „Olyan érzés, mintha egy ejtőernyő lenne a kocsid hátuljára erősítve. Érdekes lesz tehát látni éles versenyhelyzetekben is. A DRS hatás nagyobb lett.”

hirdetés

Az idén főleg az aerodinamikán igyekeztek változtatni, az előzés könnyítése ezzel a cél. Grosjean úgy gondolja, nem kell kétségbe esni, ha a módosítások nem érik el a kívánt hatást egyből a szezon elején. „Szerintem nem az első futam lesz a mérvadó. Melbourne, ott azért nem sok minden történik. Majd idővel úgyis kiderül.”

Kevin Magnussen meggyőződése, hogy könnyebb követni egy másik autót az új szárnyakkal, ám csapattársa, Grosjean még nem annyira biztos ebben. „Nem nagyon köröztem másik autó mögött, hogy megnézzem, javult-e a helyzet. Abban reménykedtem, hogy a hosszú etapok alkalmával majd úgyis találok valakit, aki mögött megnézhetem.”

Az első légterelők ugye szélesebbek lettek (konkrétan annyira szélesek, mint maga az autó), ám ez a francia szerint nem jelenti azt, hogy jobban is fognak sérülni a futamok rajtjánál.

„Már 2012-ben és 2013-ban is hasonló volt a helyzet. Nyilván szélesebbek, de minden rendben kellene legyen.”

Racingline.hu

hirdetés

Szóljon hozzá!

− 6 = 2