3000 kilométert utazott a párlat a megmérettetésre

Az idei Gyulai Pálinkafesztivál alkalmával megrendezésre kerülő Brillante 2019 – Hungarian Spirits Award Bérfőzetők és Magánfőzők Nemzetközi Párlat Versenyére egy párlat 3000 kilométert utazott, egyenesen Izraelből.

hirdetés

Bizton mondhatjuk, hogy az idei versenyre ez a legtávolabbról érkezett nevezés. A Körös Hírcentrum exkluzív interjút készített a versenyre nevező Hirschhorn Imrével, aki csak azért utazott most Gyulára, hogy párlatával benevezhessen a megmérettetésre.

hirdetés

Imre elárulta nekünk, a versenyre benevezett párlathoz a szilvát Izrael északnyugati részén vásárolni. A gyümölcsbeszedők esetenként 6-700 kilót félretesznek neki, hűtőházban tárolják, miután beérik, hazaviszi és kezdődhet a vele a munka. A szilvát 60 literes műanyag hordókban tárolja és ebben érleli, ezt követően megtörténik a főzés. Mint elmondta, szereti a pálinkát, de nem nagyon bírja, ezért leginkább csak kóstolgatni-ízlelgetni szokta. Hozzátette, hogy nagyon sokat tanult az öreg bácsiktól Marosvásárhelyen ahol korábban éltek és amikor hozzájutott a főzőhöz Izraelben, ezeket az ismereteket tudta hasznosítani.

Hirschhorn Imre arra is kitért beszélgetésünkben, hogy Izraelben szinte egyáltalán nem ismerik a pálinkát. Egy nagyobb cég foglalkozik ugyan főzéssel, de nem pálinkát készítenek és még csak nem is szilvából csinálják az italokat. Mielőtt benevezte a versenyre párlatát, a Magyarországról, vagy Erdélyből jött barátaival is megkóstoltatta, nekik nagyon ízlett az ital.

Természetesen, mint ahogyan az összes nevező, így Hirschhorn Imre is nyerni szeretne. De, hogy kik lesznek a díjazottak? Az érzékszervi zsűrizésre 2019. március 19-21. között kerül sor, az ünnepélyes eredményhirdetés pedig 2019. április 12-14. között, a Gyulai Pálinkafesztivál elnevezésű rendezvény keretében történik meg, a lehető legnagyobb országos és nemzetközi sajtónyilvánossággal.

Beszélgetésünk Hirschhorn Imrével:

 

Kapcsolódó tartalmak:

hirdetés

Szóljon hozzá!

62 − = 55