A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság díjazta a rajzpályázat résztvevőit

Fotó: Körös Hírcentrum

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság díjazta „Biztonságos közlekedés gyermekszemmel” című rajzpályázat résztvevőit

A Gyulai Városi Baleset-megelőzési Bizottság nemrégiben meghirdetett rajzpályázatára érkezett pályaműveket díjazta és nyitotta meg a gyermekek rajzaiból álló kiállítást március 11-én. A kiállítás Gyulán, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban tekinthető meg március 22-ig, majd ezt követően Békéscsabára kerülnek a rajzok és a megyéből érkező rajzok közül a 150 legjobb lesz kiválasztva, amelyek a Csaba Centerben lesznek kiállítva május 14-19-e között.   

hirdetés

A megnyitón Kruzsicz Róbertné rendőr zászlós köszöntötte a kiállításra érkezőket. Megköszönte, hogy idén különösen nagy számban érkeztek rajzok a pályázatra. Minden rajz kiállításra került, azok is amelyek most nem lettek díjazva. Összesen 266 alkotás érkezett a Gyulai Rendőrkapitányságra, ezekből kellett kiválasztani az első három helyezettet, valamint a különdíjasokat. Tíz óvodából és kilenc általános iskolából érkeztek be a rajzok.

Szakemberek döntöttek a díjazásról, mely az alábbi kategóriákra lett osztva.

Óvodás kategória

  1. Mundroczó Dorottya, Máriafalvai Óvoda
  2. Balog Réka Borbála, Béke sugárúti Óvoda
  3. Szilágyi Maximília, Béke sugárúti Óvoda

Alsó tagozatos kategória

  1. Tokaji Szilvia, Művészeti Iskola
  2. Pákozdi Dorina, Bay Zoltán Általános Iskola
  3. Almási Dia, Magvető Általános Iskola

Felső tagozatos kategória

  1. Tari Csenge, Impolm József Általános Iskola
  2. Püspöki Teodóra, Bay Zoltán Általános Iskola
  3. Tóth Boglárka, Implom József Általános Iskola

Szóljon hozzá!

− 6 = 3