3D modellezés és barkácsolás zajlik a műhelyben

3D nyomtatás Kovács András mutatja be a 3D nyomtató működését a heppiskolás kisdiákoknak. Fotó: Gazsó János

Féléve működik Békésen a Közösségi Műhely, melynek a Hőzső utca 4. szám alatti Civil Szervezetek Háza ad otthont. A műhelyt az önkormányzat szerelte fel a „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben” című pályázat forrásából, mintegy 1,3 millió forintból faipari barkácsgépekkel és a barkácsoláshoz szükséges kiegészítőkkel. Továbbá működésbe állítottak két 3D nyomtatót is. A műhely működéséről annak vezetője, Kovács András számolt be.

hirdetés

Mik az első tapasztalatok?

Nagy lendülettel indult el a 3D modellezés tavaly ősszel, aztán a lelkesedés kissé kifulladt. Először még sokak és sokféle korosztályból érdeklődtek iránta, el is kezdtük együtt tanulni a 3D modellezést, de most már utólag tisztán látom, hogy túl hamar komolyra fordult a dolog, nem kezdőknek való, elég bonyolult szoftverrel kezdtünk tanulni, így a többség időben nem bírta és feladta. Mára alig páran maradtunk. De a szakkör továbbra is él és várja azokat, akik a 3D modellezéssel és nyomtatástechnológiával meg akarnak ismerkedni, hétfőnként 17 és 20 óra között. Most már rendelkezésünkre áll egy kezdőknek való szoftver, amivel könnyen elsajátíthatók a modellezés alapjai.

Mit lehetett tenni egy ilyen helyzetben?

Közösségszervező társammal azt találtuk ki, hogy elvisszük ezt a technikát a leginkább fogékony korosztály tagjaihoz. A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola tárt ajtókkal fogadott, így ott indult az ősszel 3D szakkör. Jelenleg is két csoport számára tartok heti egy-egy órában foglalkozásokat. Az egyik egy negyedikes informatika szakos osztály, a másik egy javarészt hetedikesekből álló fogékony csoport.

Milyen élményeket ad a gyerekeknek az ilyen foglalkozás?

– A 3D alapjainak megismerése után egy egyszerű felhasználású szoftverrel rögtön tervezni kezdtünk. Ez a kezdőknek is sikerélményt ad. Mindenki külön számítógépen dolgozik, és maga alkotja meg a saját elképzelése szerint a tárgyainak modelljét. A legjobb terveket kinyomtatjuk. Maga a nyomtatás igencsak időigényes folyamat, így nem a szakköri foglalkozáson történik, ott csak a modelltervezés zajlik. Mindenkinek személyre szabott segítséget nyújtok. A szakkör a tanév végéig tart, de én szeretném, ha szeptembertől folytathatnánk.

Mi a helyzet a szintén ősszel beindított barkácsműhellyel?

Kevesen ugyan, de azért azt is igénybe veszik. Ennek lényege, hogy az általunk beszerzett szerszámokat bárki használhatja helyben, például ha egy polcot, más használati vagy dísztárgyat akar elkészíteni, de ehhez otthonában nincsen megfelelő szerszáma vagy helye. Nyitvatartási időben bárki dolgozhat nálunk, ám érdemes előzetesen időpontot egyeztetni a 70/459-07-94-es telefonszámon. Fontos elmondanom, hogy olyan személy nem áll rendelkezésre nálunk, aki faipari végzettségű, így szakszerű segítséget tudna adni. A műhely használata ingyenes, de a szükséges faanyagokat és más kellékeket mindenki maga hozza. A felnőttek a 3D nyomtatóval kapcsolatos foglalkozásánál is csak a lebomló és nagy szakítószilárdságú műanyag nyomtatóanyag anyagköltségét kell kifizetni, maga a nyomtatási művelet ingyenes. Az érdeklődők kereshetnek minket az említett telefonszám mellett a közösségi médiában, a www.facebook.com/BekesiKozossegiMuhely.hu oldalon is.

hirdetés

Szóljon hozzá!

40 + = 46