Felújítási munkálatok indulnak a 44-es főút gyulai elkerülő szakaszán

Magyar Közút, útfelújítás, önkormányzati Kiemelt képünk illusztráció! Fotó: Pixabay.com

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, hazai, központi költségvetési forrásból, mintegy 444 millió forintól újul meg a 44-es főút gyulai elkerülő közel 2 kilométeres szakasza a 137-es és a 139-es kilométerszelvények között.

hirdetés

A munkálatok előkészítése 2019. március 18-án, hétfőn kezdődik, a forgalomkorlátozással is járó munkavégzést a kivitelező előreláthatóan a március 25-ei héten kezdheti el, amennyiben azt az időjárás is engedi majd.

hirdetés

A felújításra kerülő szakaszon lévő Kétegyházi úti körforgalmi csomópont három ütemben újul meg. Mindhárom ütemben ideiglenesen telepített jelzőlámpa szabályozza majd a forgalmat. Az első ütemben a körforgalom Gyula felé haladó Kétegyházi úti ágát teljesen lezárják a szakemberek. A csomóponti ág lezárásának ideje alatt a Sándorhegy tanya – Bródy Imre úton lehet az elkerülő út, illetve Gyula centruma között közlekedni. A hivatalos terelő utat kihelyezett táblák fogják jelezni.

A 44-esfőút további részén (a Kétegyházi út és Szabadkai út között) a burkolat felújítás több szakaszban, félpályás korlátozás mellett valósul meg. A félpályás lezárás ideje alatt a forgalom szintén jelzőlámpás forgalomirányítással, illetve szükség esetén jelzőőrös irányítással történik.

Tekintettel arra, hogy a korlátozással járó munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a kivitelezők szakemberei a korlátozással járó munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri, a beavatkozásokat az ő érdekükben végzik.

(Magyar Közút Nonprofit Zrt.)

hirdetés

Szóljon hozzá!

59 + = 61