MKKSZ: 7500 köztisztviselő sztrájkol országszerte

MTI/Máthé Zoltán

Országszerte 7500 köztisztviselő vesz részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett csütörtöki sztrájkban – közölte az érdekképviselet elnöke, a főváros XV. kerületének önkormányzatánál elindítva a munkabeszüntetést.

Boros Péterné az önkormányzati hivatal apparátusi értekezletén kiemelte: egy társadalom működésének fontos eleme, ha az ország hajtóerejét jelentő dolgozók élnek demokratikus jogaikkal. Hozzátette: fel kívánják hívni a kormányzat figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, hogy 11 éve nem emelkedett a köztisztviselői illetményalap. A szakszervezeti vezető emlékeztetett: az elmúlt időszakban állami forrásból nem, csak a gazdagabb, vagyis nagyobb adóbevétellel rendelkező önkormányzatok által a szolidaritási alapba befizetett források nyomán emelkedhetett a köztisztviselők jövedelme. “Mára eljutottunk oda, hogy az önkormányzatok egymást finanszírozzák” – figyelmeztetett Boros Péterné, hozzáfűzve: ezen a helyzeten csak a munkavállalók szervezett fellépése, vagyis a szakszervezeti összefogás változtathat. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az értekezleten azt hangsúlyozta, hogy össze kell fogniuk a közszférában és a versenyszférában működő szakszervezeteknek, mert ha nem így tesznek, “leszalámizzák” a munkavállalókat.

Úgy vélte, hogy Nyugat-Európában a szakszervezeti küzdelem, az érdekkonfliktusok felvállalása vezetett a jóléthez. Nincs az a jóságos tulajdonos vagy kormány, amelyik magától pluszjogokat biztosít a munkavállalóknak – fogalmazott. Mint mondta, a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek Magyarországon is elegük lett a folyamatos hátrálásból, mára elmentek a falig, és ennek nyomán bontakoztak ki az elmúlt időszakban az utcai megmozdulások és a munkahelyi sztrájkok. Továbbá megjelent egy új eszköz, a szolidaritási sztrájk is, ami új szakaszt jelent a munkavállalói jogok érvényesítéséért folyó közdelemben – mondta Kordás László.

Az értekezleten Lamperth Mónika, a XV. kerületi önkormányzat jegyzője ismertette, hogy a munkáltató és a tisztviselők megállapodása alapján a halaszthatatlan ügyeket – mint például haláleset bejelentése, előre egyeztetett házasságkötés és helyszíni szemle, váratlan településüzemeltetési feladat – a sztrájk idején is intézik.

MTI

Szóljon hozzá!

 

Please log in to vote

You need to log in to vote. If you already had an account, you may log in here

Alternatively, if you do not have an account yet you can create one here.