Bemutatták a gyulai Ladics család életéről szóló kötetet

ladics Fotó: Körös Hírcentrum

Az Almásy- kastély Látogatóközpont kápolnájában került bemutatásra a Polgári életmód- polgári mentalitás: A gyulai Ladics család élete a 19-20. század fordulóján című kötet.

A szerzővel, Bódán Zsolttal Szilágyi Sándor történész beszélgetett a témával kapcsolatban. Az egybegyűlteket Kónya István alpolgármester köszöntötte. „Fontos számunkra a Ladics család története, hiszen a polgári Magyarország, a dualizmus kori és a két világháború közötti Magyarországnak egy nagyon hű képét mutatja be, hogy milyen is volt a vidéki polgárság. Ennek nagyon szép ékes bizonyítéka a gyönyörű értékű Ladics ház, ami 2015. október 7-e óta a Békés megyei értéktár része is. Nagyon bízunk benne, hogy egyszer a nemzeti értékek között is megtekinthetjük és büszkék lehetünk akkor is, akár csak most”- fogalmazott az alpolgármester.

„Egy nagyon érdekes szűrőn keresztül ismerkedhetünk meg a vidéki polgársággal, s voltaképpen ezért hiánypótló jellegű is a kötet, hiszen ekkora terjedelemben és ekkora mélységben még nem foglalkoztak a témával” – vezette fel a beszélgetést Szilágyi Sándor.  

A szerző elmondta, hogy a kötet célja kifejezetten az egyszerű, hétköznapi emberek világát volt hivatott közelebb hozni az olvasó számára, hiszen a polgári réteggel kapcsolatban erről keveset tudunk, nem úgy mint a parasztsággal kapcsolatban. Fantasztikus könyveink vannak az ország vezetőiről, a háborúkról, viszont arról, hogy milyen volt a hétköznapi élet, mit ettek, mit ittak, hogy aludtak, hogyan szerettek, hogyan temettek, viszonylag keveset tudunk.

A kötetben olvashatunk többek között arról, milyen volt a századfordulón a nők világa, bemutatja a háztartásvezetést, nevelést, házasságot, lánykérést és természetesen a férfiak világáról is tükröt tart, azzal, ahogy a Ladics család férfitagjainak élete hogyan szerveződött. Szintén ismereteket szerezhetünk a polgári társas életről, utazásokról, szórakozásokról, házi társas összejövetelekről és bálokról is. A szerző reméli, hogy ez egy olyan könyv, amelyben bárki talál valamilyen érdekességet, ha a kezébe veszi.

Bódán Zsolt, szerző:

Szóljon hozzá!