Megújul a gyulai Civil Ház

civil ház Fotó: Körös Hírcentrum

A gyulai Civil Házban tartott sajtótájékoztatót Alt Norbert alpolgármester, Juhász József a Társadalmi Egyesületek Országos Szövetségének FEB-elnöke és Kiss József a Gyulai Civil Szervezetek Szövetségének elnöke.

Az eseményen elmondták, hogy az Esze Tamás utcán lévő Civil Ház épülete és udvara is megújul egy nyertes pályázatnak köszönhetően. Az alpolgármester közölte, Gyula város önkormányzata pályázati támogatást nyert a közösségi terek fejlesztésére, felújítására és létrehozására. Kilenc helyszín lesz, ami részben felújításra kerül, de van olyan is, ami új közösségi tér létrehozásaként szerepel a pályázatban. Két helyszín programjáról és kivitelezéséről már döntött a pályázatot felügyelő, irányító hatóság, ezek közül az egyik a Wesselényi-tó partján épülő fitness park, a másik pedig a gyulai civil szervezetek központjaként szolgáló Civil Ház felújítása lesz. A további hét helyszín ügyében jelenleg a bírálati szakaszban tartanak a pályázatok, amint a bírálatok megszületnek, el tud kezdődni a munka a további hét helyszínen is – fogalmazott.

hirdetés

Kiss József elmondta, hogy a projekt keretein belül az ingatlan megújul, burkolatok cseréje, kiszolgáló, mellékhelységek megújítása, bővítése, konyhai rész kialakítása, az udvar teljes körű megújításával reményeik szerint az itt élőknek, mint magánszemélyeknek, családoknak, kis közösségeknek, civil szervezeteknek, baráti társaságoknak megfelelő feltételeket biztosító kulturális közösségi, művészeti vagy akár közművelődési helyszín jön majd létre ebből a fejlesztésből.

A fejlesztésre elnyert összeg 10 millió Ft, amihez 2,701 000 Ft önerő társul, mely összköltség 16 milliós fejlesztési keretre bővül, mivel a nyertes szervezet Áfá-s. A munkálatok befejezése augusztus 31-ére várható.

 

Szóljon hozzá!

5 + 2 =