A Kick-box Diákbajnokság országos döntőjét szervezték Békéscsabán

kick-box diákbajnokság Fotó: Gregor László

Békéscsabán, az Evangélikus Gimnázium Sportcsarnokában került sor szombaton 11 órai kezdettel a 2019. évi Kick-box Diákbajnokság országos döntőjére, amelyet a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület All-Style Karate és Kick-box Szakosztálya rendezett.

hirdetés

A Kick-box Diákbajnokság döntője a Magyar Kick-box Szövetség legrangosabb olyan versenye, ahol a versenyzők oktatási intézményüket is képviselik. A verseny egyben ranglista pontszerző volt. Valamint válogató verseny is az augusztus végén Magyarországon, Győrben megrendezésre kerülő WAKO Kadet és Junior Kick-box Európa-bajnokságra. Számos aktuális korosztályos Világ- és Európa-bajnok, ezüst és bronzérmes csapott össze hat küzdőtéren, jó szórakozást, szép sportélményt nyújtva a nézőknek.

hirdetés

Ehhez a versenyhez kapcsolódott a csapat utánpótlás országos bajnokság, amelyet point-fighting szabályrendszerben, amerikai szisztéma szerint rendeztek meg. Újdonságként szolgált, hogy csakúgy, mint a két hete megrendezett megyei bajnokságon, most is volt formagyakorlat verseny rekordszámú indulóval. A leadott majd 500 nevezés egyben azt is jelentette, hogy rekord számú részvétellel zajlott a késő éjszakába nyúló rendezvény, annak ellenére, hogy a tervezettnél korábban kezdődött meg a verseny.

Az ünnepélyes megnyitón, a Himnusz után Szarvas Péter, Békéscsaba megyei Jogú Város polgármestere és Herczeg Tamás országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. Mind a ketten kiemelték, hogy Békéscsaba nagy mértékben támogatja a sportot. Valamint arról is szóltak, hogy a kick-box mennyire sikeres sportág a városban, öregbíti a település hírnevét. Majd Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szövetség elnöke üdvözölte a mezőnyt, és kiemelte ennek a versenynek a jelentőségét. Érthető, hiszen egy frissen elnyert olimpiai elismertséget szerző sportágról van szó.

Jelen volt Király István mester, a WAKO nemzetközi szövetség európai szervezetének és a magyar Kick-box Szövetségnek az alelnöke, Lovas István, a Lakótelepi SE alelnöke és Shihan Gregor László VII.DAN, a Békés Megyei harcművész Szövetség elnöke is. Marik Lászlóné, a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesületének elnöke adta át a Békés Megyei Harcművész Szövetség „Kiváló Harcművész” díját a távollévő Opauszki Dávid helyett edzőjének, Debreczeni Dezsőnek.

Szabó Gábor főbíró bemutatta a népes bírói kart és tájékoztatást adott a verseny lebonyolításáról. Ezután hosszas csatározások kezdődtek, éjjel fél tizenkettőig volt hangos a sportcsarnok. A bírói kar is folyamatosan, a megfelelő színvonalon dolgozott. Ezzel párhuzamosan folyt az eredményhirdetés is. Jócskán jutott éremből, oklevélből és serlegből a Békés megyei klubok és tanintézmények tanulóinak is.

A hosszúra nyúlt versenynap végén megelégedetten pihenhettek a versenyzők és a szervezők egyaránt. A végén a késő este ellenére jutott az energiából a csapat országos bajnokság parázs hangulatú küzdelmeire is. A szervezés és a rendezés oroszlánrészét a József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület kick-box szakosztályának Debreczeni Dezső mester vezette point-fighting csoportja vállalta.

Az itt tapasztalt segítőkészség az az összetartó erő, ami a biztató lehet a jövőre nézve. A rendezők köszönik Dancsó Zoltán és Olasz Attila light-kick-light szövetségi kapitányok, Hirsch Viktor és Gombos Attila mesterek segítségét a verseny lebonyolításában. Remélhetőleg a jövő évben már kick-box diákolimpiát rendezhetnek a csabaiak. Ez a következő fontos lépés lehet mind a klubnak, mind a hazai szövetségnek.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

48 + = 57