A Boróka Székely-Magyar Kulturális Egyesület és a József Dezső alkotókör festőinek közös kiállítása nyílt meg március 27-én Gyulán, melynek címe; Ady tükrében. A kiállításon 15 alkotó képei tekinthetőek meg, melyeket Ady versek ihlettek, nagy költőnk munkássága, élete, valamint gondolkodása.
A kiállítást Fodor György tanár úr az egyesület alelnöke nyitotta meg, aki szívesen vállalta ezt a feladatot, különösen azért, mert Ady Endrét a középiskolás irodalomkönyv hozza, ő is tanítja és minden évben másképp viszonyul hozzá. „Idén talán nagyon szeretem, de nem azért mert a halálozásának a 100. évfordulóját ünnepeljük, hanem mert egyre jobban kezdem én is megérteni, hogy mi volt Adynak a szándéka, azzal a rengeteg, egyébként támadott újítással, amit behozott a magyar kultúrtörténetbe” – fogalmazott.
Ha körbejárjuk a kiállítást feltűnhet, hogy rengeteg kód van elrejtve a képekben, e kódok egyike Ady szerelmeihez kapcsolódik. Adynak sok szerelme volt, de kettő volt közülük igazán fontos, Léda és Csinszka, akik valóban nagy hatással voltak költészetére. Fodor György arra az érdekességre hívta fel a figyelmet, hogy Léda néhány hónappal hamarabb hunyt el, mint Csinszka. Előbbihez egy viharos szerelem, utóbbihoz egy nyugodtabb, tiszta szerelem kötötte, amely a Léda- szerelem után egy megnyugvást jelentett a költőnek felesége, Csinszka mellett. A Csinszkához kapcsolódó képeken látható az is, hogy sokkal nyugodtabb vonalvezetésűek, mint ahogy a Léda képek esetében láthatjuk. A képek egy jelentős részét pedig Ady legendás verse, a Párizsban járt az ősz című mű ihlette. Fodor György megemlítette még Csinszkával kapcsolatban, hogy Ady halálát követően egy évvel ismét férjhez ment, Márffy Ödön festőművészhez, azonban ezt megelőzően Babits Mihály szolgált párjául egy ideig. Ezt a szálat azért tartotta fontosnak elmondani a tanár úr, mert Márffy Ödön 1906-ban egy akvarellt készített Adyról. Azonban gyulai kötődés is fellelhető, hiszen sokan felhasználták a kiállítók közül azt az Adyról készült fotót, melyet a Gyuláról származó híres fotográfus, Székely Aladár készített.
A megnyitót követően az egyik alkotó, Szép Mária Terézia szavalta el A világok pusztulása című verset, melyet sajátos formában gondolt újra és mindemellett illusztrálta is. Ady írását a művésznő saját versszakaival, illetve Csinszka idézetekkel válaszolta meg, melyeket az Adyhoz írt levelekből idézett.
A kiállítás kapcsán az egyesület elnöke a Körös Hírcentrum tudósítójának elmondta, hogy a kiállítás a Boróka Egyesületnek és a József Dezső szakkör alkotóinak közös munkáit állította ki. Úgy jött létre az ötlet, hogy a Boróka Egyesület tagjai felvetették, hogy jelenítsék meg Adyt és gondolatait és mivel az idén Ady év van – Ady halálának 100. évfordulója -, ennek kapcsán felkarolták ezt a kiállítást és az alkotók összeállítottak egy több, mit 30 képből álló kiállítás sorozatot, amelyben Ady verseket láthatunk képekben. Ady Endre élete jelenik meg a képekben, Ady szerelmei, az utazásai, a tapasztalatai, életszituációi és az alkotók különböző művekben, akvarellekben, olajfestményekben, mozaikokban, grafikákban jelenítik meg a költő világát. Egy alkotó egy Ady fej szobrot is állított, amit szintén meg lehet tekinteni. A kiállítás április 26-ig tekinthető meg Gyulán, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár előadótermében.
Bokor Ildikó, a Boróka Székely-Magyar Kulturális Egyesület elnöke: