Megye Futás 2019: 710 km, 68 település, 72 óra futás 13 nap alatt

megye futás Tóth László futónagykövet. Fotó: Körös Hírcentrum

Tóth László békéscsabai futónagykövet 2019-ben már hatodik alkalommal futja körbe Békés megyét. A Megye Futás keretében összesen 710 kilométert tesz majd meg április 1. és 13. között.

Békéscsabán a sport mint szabadidős tevékenység mindig is fontos volt. Manapság 2-3000-en vannak azok, akik napi szinten futnak, kerékpároznak – emelte ki Bíró Csaba, az önkormányzat Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottságának elnöke. Emellett a kluboknál, egyesületeknél is nagyon sokan űznek valamilyen sportágat.

hirdetés

Kiss Tibor, a megyeszékhely alpolgármestere örömtelinek nevezte, hogy vannak olyan személyiségek a városban, mint Tóth László, aki komoly példakép lehet minden sportolni vágyónak – nem csak Békéscsabán. Véleménye szerint minden forintot és minden percet, amit a sportra szánunk, jó célra fordítjuk. Békéscsaba a fejlesztéseket és lehetőségeket tekintve sportváros. A játszóterek mellett létesült fitneszparkokat a szülők tudják használni, amíg a gyerekek játékosan mozognak – ez is sokaknak segítség az egészségesebb élethez.

Fotó: Körös Hírcentrum

A Megye Futás először 2014-ben valósult meg. Egy olyan kezdeményezés ez, ami mellé már nagyon sokan odaálltak. A lakosság számára ez is inspiráció, rengetegen csatlakoznak Tóth Lászlóhoz egy-egy szakaszon. Tavaly a helyi rendezvényeken összesen 2500-3000 fő körül volt a résztvevők száma – emelte ki a futónagykövet. A helyi önkormányzatok segítségével az iskolákból diákokat is ki szoktak hozni a programokra.

Összesen 710 kilométert tesz majd meg Tóth László 13 nap alatt, 68 megyei települést érintve. A közel két hét alatt 72 óra futást terveztek be összesen, ami várhatóan 54.000 elégetett kalóriát is jelent. Maga a futás külön felkészülést már nem igényel, hiszen ultrafutóként folyamatosan edzésben van a nagykövet. A sportolás, példamutatás mellett az üzenet átadása a legfontosabb küldetés: mozogni jó és az egészséghez szükséges! Jövőre pedig az a cél, hogy csillagtúraszerűen minden településre eljusson Tóth László, de azt az útvonalat még ki kell jelölni. Összesen húsz Megye Futást tervezett, ha az egészsége is megengedi, akkor minden évben szeretne addig elindulni.

Az indulás április 1-jén 9 órakor lesz a békéscsabai főtérről. Ekkor Tóth László futótársai is csatlakoznak, és az első nap 51 kilométerét együtt teszik meg. A futás záró helyszíne is a békéscsabai tér lesz, április 13-án várhatóan a délutáni órákban.

 

Szóljon hozzá!

− 1 = 2