A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium tanulója nyerte a Czeizel Endre Genetikai Feladatmegoldó versenyt

czeizel endre, gyula Fotó: Körös Hírcentrum

A Gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban került megrendezésre a Czeizel Endre Genetikai Feladatmegoldó verseny. Az immáron harmadik alkalommal megrendezett versenyben békés megyei diákok mérethették meg tudásukat.

A verseny fővédnökei Dr. Kovács József, országgyűlési képviselő és Dr. Szabad János, genetikus, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora voltak. A vendégeket, diákokat és felkészítő tanáraikat az Erkel Ferenc Gimnázium megbízott igazgatónője, Kovács Ilona köszöntötte. Az igazgatónő elmondta, hogy a Czeizel Endre orvos, genetikus nevével fémjelzett verseny méltán alkalmas hívószó, hiszen a professzor különösen nagy odafigyeléssel fordult a fiatalok felé, mert különösen nagy felelősséget érzett az egészséges gyermekek születése, a magyar nemzet iránt. Munkássága példa lehet minden fiatalnak és valamikor volt fiatalnak is – fogalmazott, majd a diákoknak sportszerű versenyzést kívánt. Megköszönte Szilágyi János kollégájának és a biológia szakos tanároknak a munkáját, valamint Kmetykó András tanár úrnak a versenyszervezést és a Gyula Tankerületi Központnak a támogatását.

hirdetés
Képünk jobboldalán, Czeizel Benjámin, az orvos-genetikus unokája / Fotó: Körös Hírcentrum

Őt követve a Gyulai Tankerületi Központ igazgatónője, Teleki-Szávai Krisztina köszöntötte a versenyzőket. Beszédében elmondta, a rendezvény nemcsak a diákok versenyéről szól, hanem a kiváló tudós, Czeizel Endre megemlékezéséről, életútja előtt is tisztelegnek.

Az igazgatónő egy személyes történetet idézett fel, mikor 12 évvel ezelőtt elsőként találkozott a professzorral egy interjú elkészítése kapcsán. „A mai oktatási rendszerben létezik és működik a tehetséggondozás, a kiugróan tehetséges fiatalokkal foglalkozó tanárokat külön képezik. De vajon több-e a lehetőség az eddigieknél, hogy a tehetségeket felismerjük, a talentumokat kibontakoztassuk? Optimista vagyok e téren” – mondta a professzor akkor az igazgatónő által feltett kérdésre. Czeizel Endre akkor azt is hangoztatta, hogy a szocialista pedagógia ismérve az volt, hogy hogyan lehet az elmaradókat, a hátrányos helyzetű fiatalokat felemelni, azonban arról megfeledkeztek, hogy az igazi társadalmi érték a másik végletben volt. Sőt, a tehetséges gyerekekre gyanús szemmel tekintettek. Szerencsére ez a rendszerváltozás után megváltozott. A pedagógia felismerte annak fontosságát, hogy az itt született géniuszpalánták lehetőleg itt is virágozzanak fel, hiszen nemzetünk jövője, jóléte függhet tőlük. Igazi virtusokhoz méltó értékrend adására van szükség, amelyet ez a verseny meg is tesz” – zárta gondolatait az igazgatónő.

Fotó: Körös Hírcentrum

Dr. Kovács József, országgyűlési képviselő felidézte azokat az időket, mikor a Magyar Televíziónak még csak egyetlen csatornája volt, amely meglehetősen komoly időt szentelt Czeizel Endre professzor előadásainak. „Ha ezekre az időkre visszaemlékezem, ő volt véleményem szerint Magyarország legközérthetőbb és mindenki számára érthető gondolatokat közlő genetikusa”- fogalmazott.

Végül Dr. Szabad János, emeritus professzor, a Szegeti Tudományegyetem genetikusa köszöntötte a vendégeket. A professzor az ötödik feladatsort állította össze, annak jegyében, hogy a tehetséges fiatal hölgyek és urak valóban meg tudják mutatni tehetségüket. A diákoknak azt javasolta, hogy vegyék elő a józan paraszti eszüket. Jöjjenek rá a feladatokban lévő apró, kis huncutságokra, a megoldásokban leljék örömüket, és talán majd azt is elérjük vele, hogy a genetika területén fognak később tudományt művelni; tanulni; dolgozni azért, hogy azt a célt szolgálják, amit annak idején Czeizel Endrével ketten kitűztünk, azt valahogyan kicsit közelebb hozzuk mihozzánk.”

Amíg a diákok versenyeztek, addig Bán Sándor, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanára tartott előadást a pedagógusoknak, A biológiai diákolimpiák címmel. A délután folyamán a diákoknak és a pedagógusoknak egyaránt tartottak előadásokat, valamint idézetek felolvasására került sor a neves tudósra emlékezvén.

A verseny első helyezettje Pikó Boglárka lett, aki az Erkel Ferenc Gimnázium tanulója. Felkészítette: Boros Mihály. Második helyezett lett Polgár Dominika, az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium tanulója. Felkészítette: Kovács Miklós. Harmadikként végzett Szilágyi Hanna, aki ugyancsak az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium tanulója, őt szintén Kovács Miklós készítette fel. Gratulálunk!

 

Szóljon hozzá!

− 2 = 1