Békés megyei húsüzemekre csapott le a Nébih

Fotó: Nébih

Rövid időn belül két Békés megyei élelmiszer-előállító üzemet is felfüggesztettek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az egymást követő márciusi ellenőrzések során a helyszíneken élelmiszerbiztonsági és higiéniai jogsértéseket egyaránt feltártak az ellenőrök.

Első helyszín

hirdetés

A pácolt sonkát, zsírt és töltelék árut előállító létesítményben súlyos higiéniai hiányosságokkal szembesültek az ellenőrök. Az üzem egészét érintő vizsgálat többek között mindenütt nagyfokú takarítatlanságot tárt fel. Az ajtók és a hűtőkamra ajtók a szennyezettségtől feketék voltak, míg a padozat több helyiségben repedezett, a mennyezet a folyosón pedig penészes volt.

A meleg vizet szolgáltató gázbojlerek nem működtek, a vegyszerek, a kéztörlők hiányoztak, ellehetetlenítve a higiénikus kézmosást és a fertőtlenítést. Mindez az eszközökön is meglátszott, a sertések hasításához használt fűrész például erősen szennyezett, rozsdás volt.

Az üzem által gyártott húskészítmények és fellelt élelmiszerek közül 5072 kg nem nyomon követhető, illetve lejárt tételt a szakemberek kivontak a forgalomból és megsemmisíttettek.

A feltárt – élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő – hiányosságok miatt a hatóság az egység vágási és élelmiszer-előállító tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A hibákat az üzem az azóta tartott ismételt hatósági ellenőrzésekre sem tudta kijavítani, így továbbra sem folytathatja tevékenységét.

Második helyszín

Egy másik Békés megyei húskészítmény-előállító létesítményben – a higiéniai hiányosságokon túl – egér ürüléket, valamint a rágcsálófogóban élő és elpusztult egeret is találtak a Nébih szakemberei. Az üzemben tapasztalt jelentős élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt a hatóság itt is azonnali hatállyal felfüggesztette az egység húskészítmény-előállító tevékenységét. Emellett 2,6 tonna nem nyomon követhető, illetve lejárt minőségmegőrzési idejű, valamint penészes terméket vont ki a forgalomból.

Az ellenőrzés során erősen kifogásolható higiéniai körülményeket találtak a Nébih szakemberei. Többek között a készáru raktár mennyezete penészes, az üzemben lévő berendezési tárgyak piszkosak, helyenként rozsdásak voltak. A fűszerraktárban az ellenőrök jelentős mennyiségű rágcsálóürüléket találtak, a padozaton, a polcokon és a fűszerkimérésre használt eszközökön egyaránt. A helyiség két sarkában ragacsos rágcsáló élvefogó csapdát helyeztek el, egyikben még élő, másikban elhullott egérrel. A felhasználásra szánt belet – az üzemi alaprajz szerint – a hulladéktároló helyiségben tárolták, amelynek padozata szintén nagyon szennyezett volt.

A Nébih szakemberei azonnali hatállyal felfüggesztették az egység húskészítmény-előállító tevékenységét és elrendelték a fellelt 2,6 tonna nem nyomon követhető, lejárt, illetve penészes termék forgalomból való kivonását, valamint az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

Az üzem a hiányosságok kijavítása után, a hatóság ismételt helyszíni szemléjét követően folytathatta tevékenységét. Az eljárások folyamatban vannak. A két üzem több százezer forintos, akár milliós nagyságrendű bírságra számíthat. A vállalkozások adatai elérhetőek a jogsértés listán.

 

 

Szóljon hozzá!

78 + = 87