Alonso: A McLaren minden téren fejlődött

alonso Fotó: Tajthi Andrea

Fernando Alonso a McLarent méltatta a bahreini keddi tesztnap után, ahol először próbálhatta ki (volt) csapata 2019-es gépét, az MCL-34-est.

A spanyol 4 évig versenyzett a wokingiaknál, ám tavaly csak az F1-ből távozott, velük szoros kapcsolatban maradt. Ő lett a McLaren nagykövete és tesztpilótája, emiatt ülhetett be tehát a narancssárga versenygépbe. A csel a dologban, hogy ugyan McLarennel körözött, de igazából a Pirellinek tesztelt, mert a McLarennek jutott az a feladat, hogy biztosíthat egy autót a 2020-as abroncsok fejlesztésére.

hirdetés

A korábbi kétszeres világbajnok 64 kört tett meg az esővel tarkított tesztnapon, melyen főként nyilván a Pirelli utasításait követte. Viszont így is sikerült képet kapnia a McLaren idei autójáról.

„Minden téren előrelépés az idei autó” – mondta a Motorsport Weeknek. „Az autó jobban tapad, és az egyenesekben sem túl nagy a légellenállás. Emellett a motor is nagyot fejlődött. Összességében egy jó csomagról beszélünk, jó az irány. Azt azért láthattuk az első két versenyen, hogy a topcsapatokkal való versengéshez még tenni kell egy lépést. Remélhetőleg sikerül állandósítani ezt a teljesítményt, a cél pedig az, hogy negyedikként vezessük a középmezőnyt, a Haasszal együtt. Éreztem is ezt az autón.”

A spanyol örült a kezdő lendületnek, és szeretné, ha ezt sikerülne továbbvinni és fejlődni, az előző évekkel ellentétben.

„Szerintem rengeteget dolgoztunk az elmúlt 4-5 évben, de valószínűleg sosem volt meg a lendület, a folyamatosság. Pedig volt néhány jó jel. Tavaly Bahrein után 3-4. lehettem a bajnokságban. Voltak jó kezdéseink, remek pillanataink, de a folyamatosság hiányzott. Viszont idén rendelkezünk egy jó alappal, remek fejlődési programmal, szóval ez jobb szezon lesz. Boldog vagyok. Tavaly is jó volt a kezdés, de aztán május-június magasságában leálltunk a fejlesztéssel, és elég fájdalmas volt a helyzet Abu Dhabi-ig.”

Racingline.hu

 

Szóljon hozzá!

40 + = 49