Joghallgatók nemzetközi versenyében nyertek első díjat magyar egyetemisták Washingtonban

joghallgatók Fotó: Facebook / ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

A joghallgatók tekintélyes Jessup nemzetközi versenyében ért el első helyezést szombaton a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) joghallgatóinak csapata.

hirdetés

“Az Eötvös Loránd Egyetem 2019 világbajnoka” – tette közzé honlapján gratulációját a jogászversenyt rendező szervezet, a nemzetközi joghallgatók szövetsége (angol rövidítéssel: ILSA). Az 1960 óta minden évben Washingtonban megrendezett Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny a világban a nemzetközi jogot hallgató diákok számára a legnagyobb múltú és legnagyobb szabású nemzetközi megmérettetés. A magyar csapat tagjai: Bazsó Gábor, Buda Zolta, Koncsik Marcell és Szép Vanessza, akiket a korábbi évekhez hasonlóan Kajtár Gabor, Sulyok Katalin és Pap Dániel készítettek fel.

hirdetés

A szombaton véget ért versenyben a magyar egyetemisták száz ország több mint 680 egyetemének diákjai között voltak a legjobbak. Olyan tekintélyes egyetemek hallgatóit utasítva maguk mögé, mint az amerikai Yale és Berkeley, vagy a londoni King’s College. A versenyt. a 20. század amerikai diplomatájáról és jogászáról, Philip C. Jessupról nevezték el.

A diákoknak nemzetközi bíróság előtt zajló per szimulációja során kell perbeszédet mondaniuk ügyvédként, mind a felperesi, mind az alperesi oldalon. De nem “csak” perbeszédet prezentálnak, hanem előtte kutatómunkáról számolnak be, beadványokat terjesztenek elő, írásbeli és szóbeli vázlatot készítenek a perbeszédekről, emlékeztetőket írnak. Vagyis írásban és szóban egyaránt megméretik magukat, a végeredmény pedig a képzeletbeli per több szakaszában végzett munka eredménye. Az egyetemisták munkáját tekintélyes jogászokból álló bizottság bírálja el – számolt be az MTI.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

− 2 = 7