A szakmák interaktív bemutatása az éjszaka feladata

Mucsi Balázs Mucsi Balázs / Fotó: Körös Hírcentrum

A Szakmák Éjszakája az ország minden szakképzési intézményében fontos rendezvény. Ilyenkor lehetőséget kapnak a tagintézmények a közvetlen bemutatkozásra. A programok sokkal interaktívabbak, szórakoztatóbbak, mint a nyílt napok esetében.

hirdetés

A Békéscsabai Szakképzési Centrum a Szakma Sztár Fesztivál több mint egy évtizedes fennállása óta nem ért el olyan sikereket, mint idén. Természetesen a megfelelő alapok elsajátítása, a jó szakemberek képzése folyamatosan kiemelt cél a tagintézményekben, mégis az ehhez hasonló megmérettetések mutathatják meg az oktatás színvonalát. Mucsi Balázs főigazgató nagyon büszke a diákokra és a felkészítő oktatókra is. Mint megosztotta, 15 versenyző képviselte Budapesten Békés megyét, ebből 14 a békéscsabai centrum tanulója volt. Ráadásul a 15-ből kilenc diák dobogós helyen végzett.

hirdetés

A jó szakemberek képzéséről, a leendő szakemberekről, az érdeklődés felkeltéséről szól az évről évre megrendezésre kerülő Szakmák Éjszakája is. A BSZC programjai az intézmény főépületében és a közel elhelyezkedő két tagiskolában valósulnak meg. A rendezvény április 12-én, pénteken 18 és 22 óra között lesz. Kortól függetlenül a főigazgató szerint bárki számára érdekesek lehetnek a programok, hiszen valóban testközelből tapasztalhatják meg, hogyan dolgoznak a fodrászok, az építészet szakemberei, a szakácsok, vagy éppen a szabók. Számos vetélkedő, interaktív, játékos bemutató lesz, sok kis ajándéktárggyal is készülnek a résztvevőknek. Ezek nagy részét maguk a vendégek készíthetik el.

Minden tagiskola bemutatja a leglátványosabb eszközeit, programjait. Emellett természetesen a hiányszakmák is megjelennek a rendezvényen, bár nem kiemelkedően. A hiányszakmákról magukról, az ösztöndíj-lehetőségekről például a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megjelent képviselői is tudnak majd részletesen tájékoztatást adni. Vállalkozások képviselői szintén jelen lesznek majd. Ezért a főigazgató arra buzdít mindenkit, hogy tőlük kérdezzék meg, mennyire elégedettek a tagintézményekben végzett diákokkal.

Az este egyik kiemelt rendezvénye lesz, amikor az egyik legnagyobb, Magyarországon is jelen lévő vállalat vezérigazgatója 19.00 órakor átadja azt az Ipar4.0 tantermet, amelybe a német érdekeltségű tárasaság több mint 10 millió forint értékben olyan berendezéseket telepített, amelyek segítik az ipari automatizáláshoz szükséges szakmai ismeretek elsajátítását. Ez a beruházás is elismerése az intézményben folyó szakmai munkának.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

62 − 57 =