LEGO-kiállítás nyílik Gyulán

lego-kiállítás, gyula Fotó: Körös Hírcentrum

Békés megyében elsőként nyílik Lego-kiállítás, méghozzá Gyulán. Dr. Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester április 11-én tartott sajtótájékoztatót a leendő kiállítás helyszínén, a Kohán Képtárban.

hirdetés

Az április 30-án nyíló kiállítás egy pályázati lehetőség segítségével valósul meg a városban és május 26-ig lesz elérhető.

hirdetés

„A pályázatok nélkülözhetetlenek önkormányzatunk számára, annak érdekében, hogy fejlesztéseket valósíthassunk meg és építhessük a várost, de nem csak kövekből építkezünk, a közösséget és építjük, ez adja a város igazi lelkét. Gyula városának pedig lelke van” – kezdte a tájékoztatót a polgármester. Hozzátette, hogy a városvezetésnek kiemelten fontos, mondhatni szívügye a gyulai családok, és a számukra tartalmas programok szolgáltatása, ezért igyekeznek olyan tartalmas és kulturális programokat szervezni, amely a gyulai családok színvonalas kikapcsolódását szolgálja.

A közelgő esemény előzménye kapcsán Alt Norbert alpolgármester elmondta, hogy mikor a tavalyi év első felében Szegeden járt, az Árkádban találkozott először ezzel a kiállítással és akkor határozta el, hogy ennek a kiállításnak Gyulán is szeretne helyet adni, így felvette a kapcsolatot a szervezőkkel. Az elmúlt egy évben sikerült megbeszélni a kiállítással kapcsolatos részleteket, így április 30-án sor kerül az ünnepélyes megnyitóra. A kiállítás mellett interaktív programokon is részt vehetnek az érdeklődők és játszóház is ki lesz alakítva a gyerekek számára.

Alt Norbert beszámolt még arról is, hogy a kiállítás keretein belül innovációs foglalkozásokat is szervezni fognak. A különböző klubfoglalkozásoknak különböző időtartamaik lesznek, amikor felnőtt animátorok fogják tartani a foglalkozásokat, az ezeken kívül eső időpontokban pedig önkéntes animátorok segítik majd a gyermekeket.

Csoportos látogatás esetében 15 fő felett fontos a bejelentkezés, amelyet előzetesen a lego(kukac)gyulakult.hu e-mail címen, illetve a Művház központi telefonszámán lehet megtenni a 06-66-463-544-es számon.

A kiállítás és a játszóház ingyenesen lesz elérhető, nemcsak a gyulai családok, óvodások, diákok számára, hanem a Gyulára érkezők számára is.

 

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

88 + = 93