Több postán is lehet vonatjegyet vásárolni áprilistól

máv, vonat, menetrend keleti Illusztráció: Körös Hírcentrum

Áprilistól  17 postán is lehet vasúti menetjegyet vásárolni a MÁV-START és a Magyar Posta között létrejött megállapodásnak köszönhetően – közölte a két szervezet közös közleményben pénteken az MTI-vel.

hirdetés

A debreceni 20. számú (Malompark) postán januárban kezdte meg próbaüzemben a vasúti menetjegyek értékesítését a Magyar Posta. Az ott szerzett tapasztalatokat alapul véve áprilistól további 16 postán lesz elérhető ez a szolgáltatás. A teszt ideje alatt Debrecen mellett Budapesten négy postán, Győrben két postán, valamint Hajmáskéren, Jászapátiban, Martfűn, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szeghalmon, Szendrőn, Tabon, valamint Veszprémben egy-egy postán vásárolhatnak vasúti menetjegyet az ügyfelek.

hirdetés

A pilotprogramba a vasúttársaság vegyesen vont be kisebb és nagyobb településeken lévő, belvárosi vagy attól távolabb elhelyezkedő, hagyományos vagy üzletházi, vasútállomás közeli vagy akár vasúti pénztárral nem rendelkező településeken működő postákat. Ha a 17 postán bevezetett vonatjegy-értékesítés fogadtatása kedvező lesz, további postákra is kiterjeszthetik a lehetőséget – tették hozzá. A postákon a MÁV-START jegyeladási rendszerét használják, de bizonyos szolgáltatásokra, például a megvásárolt jegyek visszatérítésére, cseréjére, és nemzetközi vasúti jegyek vásárlására itt nincs lehetőség. Ezeket továbbra is a vasútállomásokon lehet intézni.

A postai ügyintézők a jegyértékesítéshez kapcsolódó információkról, így például menetrendről, elérhető kedvezményekről is felvilágosítást tudnak adni az ügyfeleknek – írták, de megjegyezték: a vasúti utazás tervezésekor a részletes információkért továbbra is elsősorban a MÁV-START információs csatornáit, a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatot vagy www.mavcsoport.hu internetes oldalt érdemes használni.

MTI

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

29 − = 24